Életjáték - sci-fi blogregény

Ahogy arról az előző bejegyzésben írtam, a regényben a korszak számítógépes technológiája a lakki-kone (finnül sapka-gép), amely egy sisakszerű, hordozható számítógép. Ennek az egyik elengedhetetlen eszköze a szemüvegbe épített monitor.

<Thomas> Ugyebár a lasi-monitoriban van szemkövetés, így a gép tudja azt, hogy mit nézel. De azt nem tudja, hogy mit akarsz vele. Kell tehát még egy dolog, ami parancsot ad ki. Régen erre billentyű, vagy egérgomb szolgált.
<Katrin> Egér? 
<Thomas> Igen, így nevezték el, az alakja miatt. A zsinórja hosszú farok volt, és kis egértest
alakú doboz volt.
<Katrin> De aranyos...
<Thomas> Majd mutatok holo-képet róla. Na szóval, itt viszont a gondolataiddal választod
ki, amit szeretnél.

A valóságban ez a technológia hamarabb megvalósulhat. Legújabb hír szerint a Google már idén teszteli, és piacra dobhatják.

Bár valószínűleg sokáig tart, amíg igazán intelligens, és megbízhatóvá válik, hiszen ez a hardveres megvalósítás után sok mesterséges intelligenciabeli kutatást igényel, majd annak leprogramozását is. Ez utóbbi azonban már gyerekjáték. A nagy kihívás az, hogy a filmben szereplő augmented reality funkciók tényleg megbízhatóan, széles körűen és intelligensen működjenek. Itt ugyanis valós idejű képfelismerés, helyzetfelismerés, hangfelismerés, szövegértés szükséges, és mindezeknek az intelligens összekapcsolása. Ettől pedig még azért messze vagyunk.

A mesterséges intelligencia jelenlegi technikájával viszonylag szűkebb, jól definiált, és kevésbé intelligens funkciókat lehet megvalósítani. De az eszköz bevezetése nyilván hatalmasat fog dobni a fejlesztéseken, az pedig a kutatáson.

A regényem első felében a kortárs számítástechnológia uralkodó terméke a lakkikone, amely egy gondolatokkal vezérelt számítógép-viselet szemüvegmonitorral kiegészítve. Ahogy azt szaknyelven mondják a technológiai konvergencia miatt ez az egyetlen eszköz az, amely a mai okostelefont, tabletet, laptopot, játék-számítógépet és még sok mindent helyettesít, lényegében mindent ezzel intéznek, és az élet ekörül forog.

A regény fő témája egy olyan technológiai változás, amely pont a mind-machine interface területén zajlik majd le, és amelynek során a lakkikonét váltja majd le valami más, és ekörül forog a küzdelem. Nem akarom lelőni a poénokat.

A napokban a valós technológiai hírekben egy olyan fejleményről számoltak be, amely ebbe az irányba tett kis lépés. Ez pedig a gondolatvezérelt gördeszka. Egy egyszerű alkalmazás, de egy valós alkalmazás, amely jelzi azt, hogy a technológia már ugrásra készen van a kereskedelmi hasznosításra. A kereskedelmi hasznosítás pedig általában nagyon sokat erősít az ilyen technológiák hatékonyságán, hiszen pénzt hoz a kutatásokhoz, és minden előrelépést is profittal jutalmaz.

A gondolatvezérelt gördeszka ugyan messze van még egy lakkikonétól, de egy kezdeti lépés ebbe az irányba. Nyilvánvalóan szükség lesz még nagyon sok algoritmikus fejlesztésre, mert az egyszerű parancsok azonosítása távol van még attól, hogy egy általánosan használt számítógép legyen gondolatvezérelt.  De hardveres fejlesztésre is szükség lehet, mert ez az agyi területek szélesebb halmazán, pontosabb érzékelést tehet szükségessé. A regény idejéig 2055-ig ez még biztosan megvalósul, sőt, talán még alul is becsültem a technológiai fejlődést.

Érdekes dolog, hogy a regényben is sokszor összekapcsolódik a  gondolatvezéreltség és a sport, több ilyen eszközt mutatok be. Ami pedig a kinézetet illeti, a lakkikone sapkagépet jelent, tehát nagyjából ilyen sapkaszerűnek képzeltem el. Én úgy gondoltam, hogy tényleges sapkákba fogják majd beszerelni az headsetet.

 

A regényben Thomas és a kínaiak között egy Internetes háború bontakozik ki, ahol leírom azt, hogy ezt sokféle technikákkal, ágensek, vírusok írásával vívják. Ezek a vírusok és ágensek behatolnak különféle gépekre, főképpen serverekre, és adatok lopására alkalmasak, illetve a másik vírust, a másik oldal számítógépes architekturáit is rombolják.

<Thomas> Valami ilyesmi kellene. Egy méhraj, ami úgy védi a méhkirálynőt, hogy a
mozgásával sem árulja el a helyét.
<Robert> Igen, a kémvírusokat mindenhol el kell pusztítani, és a mi ágenseinkben nem lehet
semmi utalás a cortexkonéra.
<Thomas> Valahogy úgy kell, hogy a projekt serverparkjából bocsátjuk ki az ágenseinket.
<Robert> A servereknek magukra kell vonni a támadást, hogy eltereljék a figyelmet a
cortexkonéról.
<Thomas> Azon kívül el kell fogni a vírusaikat, elemeznünk, és felkészülnünk az újabb
generációkra.
<Robert> Egy lépéssel előttük kell lennünk. Óriási munka. Hogy tarthatnánk a lépést több
millió kínai munkájával?
<Thomas> Egy előnyünk van, a cortexkone.
<Robert> Viszont pont az nem vehet részt a védekezésben.

Nemrég a Stuxnet vírusról olvashattunk hasonlót. Ott a múködésről és a károkozásról olvashattunk sokat, a vírus eredetéről nem. Ez persze nem meglepő, a vírus természete már csak ilyen.

Egy friss hír, hogy a Japán állam viszont bevallottan fejleszt ilyen vírust. A jövő elkezdődött, és olyan irányba fejlődik, amilyet megjósoltam.

 

Regényemben szerepel az ún. lakkikone, amely egy szemüveg-monitorral felszerelt mobilszerű számítógép, melyet szemmozgással lehet irányítani. A 78. oldalon van ennek a leírása.

<Thomas> Épp azt magyarázom, hogy ez nem kell. Sőt, pár nap múlva automatikusan fog menni. Egy hét múlva pedig úgy megy majd, hogy a szemmozgások és az "inggomb" olyan automatikus lesz neked, hogy úgy fogod érezni, mintha a lakkikone olvasna a gondolataidban.
<Katrin> Jó, remélem, így lesz, csináljuk akkor!
Megvoltunk nemsokára, a betanítással, és Katrin alap módban, nagyon lassan, de tudta kezelni a lakkikonét. Indultunk a múzeumba.

Elképzelésem természetesen szakmai tudáson, terveken alapultak, melyeket saját meggondolásaimmal egészítettem ki.

Büszke érzés töltött el, hogy a regényem eme eleme már most megvalósult, elképzelésem ezen része reálisnak bizonyult.

"A Senseye nevű dán cég éppen erre vállalkozik. Elkészítettek egy szoftvert Androidhoz, ami a telefonok elülső kamerájával követi a felhasználó szemeinek a mozgását, és lehetővé teszi a készülék irányítását." számol be az index.hu a fejlesztésről. Most már csak a szemüveg-monitor hiányzik.

Beküldtem a könyvet a Soláriába is.

Itt található meg.

 

Sziasztok!

A könyv, mint már írtam, a Kossuth Kiadónál a pályázaton az első tízben szerepelt. Kaptam érte szépen egy méternyi magyar regényt. Nagyon szép és jó. Csak nem jelent meg.

Miután sehol nem találtam kiadót, úgy döntöttem, hogy egyszerűen közzé teszem. Nem vagyok megélhetési író, megtehetem. Ingyen letölthető, elolvasható. A szerzői jogokról ezzel természetesen nem mondok le, tehát pénzért a könyv nem árusítható a beleegyezésem nélkül.

A könyv tehát itt van, a címe megváltozott, és azok a fejezetek is, amik itt fent vannak.

pdf, lit, epub, mobi

Bizonyos kiterjesztést a freeblog nem enged, nevezd át, ha kell!

Vajon mit jelentenek a rejtélyes üzenetek, amelyek a Finn Tartományba érkező német-magyar kutatót és programozót, Thomast várják? Vajon van-e kapcsolat azzal a terrorista akcióval, amely miatt elmenekült? Vajon mi várja ebben az új „országban”? Lesz-e társa, megtudja-e valósítani álmait? Vagy összeomlik a rémálmok súlya alatt? Sikerül-e híres go játékossá válnia? Hogy alakul a világ politikája, gazdasága, a globális felmelegedés 2056 után? Egy forradalmi átalakulás van készülőben a Földön, és Thomas még nem tudja, hogy minden álmánál nagyobb csoda részese lesz, bár elégé máshogy, mint gondolta volna. E grandiózus játék élethalál-harccá válik számára.

A blogregény folytatását anno azért rekesztettem be, mivel beküldtem a Kossuth kiadó pályázatára. Ezen a pályázaton a teljes regény kiemelt helyezést ért el. Lásd itt Tekintve, hogy a regények kiadatását tervbe vették, ezért ennél több nem is fog már megjelenni itt (hacsak nem mégsem). Meg kell várni a könyvet. Egyébként ezek a fejezetek is át lettek már dolgozva, tehát egészen más verzió van itt, mint nálam a gépen. Hogy a további átdolgozásról ne is beszéljek.:) Azért olvassátok nyugodtan, ez se rossz.:)

"Egyél jól, aludj jól, és nyerj két követ"

<Robert> Hello.

<Thomas> Hello.

<Robert> Na, mi újság?

<Thomas> Sehogy sem sikerül megfejtenem, hogy mit jelent az Apocalyptica.

<Robert> Hát, sajnálom. Pedig már jó régen ez a rögeszméd, és nem lesz nyugtod, amíg meg nem fejted. Sajnálom azért is mert tudom, hogy addig nem vagy ott teljesen a munkában.

<Thomas> Ott leszek most már.

<Robert> Elhiszem, hogy mindent megteszel, de hát a rejtély lefoglal.

<Thomas> Nos, a rejtélyt egyébként megfejtettem, csak az Apocalypticát nem sikerült.

<Robert> Ja....

<Thomas> J

<Robert> Na és mi az?

<Thomas> Na elmondom sorban.

<Robert> Ok.

<Thomas> Szóval a Kazani Egyetemrõl tudtam elindulni. A kép egy igen régi kép, még a 19. század végérõl való. Nos, legtöbbször egy bizonyos Vlagyimir Iljics Leninnel kapcsolatban jön elõ, igaz, késõbb más híres emberek is végeztek vagy dolgoztak ott.

<Robert> Nyilván...

<Thomas> Viszont Leninnek egész sok köze van Finnországhoz, a forradalom elõtt sokat bujkált itt.

<Robert> Nocsak.

<Thomas> Ráadásul az a bizonyos go játékos VIL volt. Én azt hittem, ez a finn Ville név rövidítése, de pont Lenin monogramja.

<Robert> Tényleg.

<Thomas> Namost Simply Red neve ugyebár vörös, mi több, baloldali nézetei voltak.

<Robert> Aha, stimmel, és a vörös csillag a kommunisták jelképe volt.

<Thomas> Bizony. És vörös csillag volt azon a bizonyos képen is, csak a kifejezés csillagászati értelmében. Mi több, a forradalomkor a Téli Palota ostromát egy Aurora nevû cirkáló ágyúlövése jelezte.

<Robert> Akkor idáig minden egybe vág.

<Thomas> Namost csak az a kérdés, hogy mit jelent a Lauri kép?

<Robert> Fogalmam nincs.

<Thomas> Nos, a dátumot és az átutalásokat nyilván egy városban való találkozásra adták meg. Ehhez kell a kocsi és a szálloda. Sampo szálloda minden nagyobb finn városban van sajnos. Továbbá Lenin több finn városban is járt. Ám múzeuma Tamperében van. Laurit pedig Tamperében ölték meg.

<Robert> Aha, és azt tudod, hogy Tamperét észak Manchesterének is nevezik, Simply Red pedig manchesteri volt?

<Thomas> Nem. Ez fel sem tûnt, de akkor ez is egybevág. Tehát az üzenetek azt jelentik, hogy találkozzunk Tamperében, a Lenin múzeumban, idén, február 6.-án, 10:06-kor.

<Robert> Fantasztikus.

<Thomas> Az átutalás pedig egy szállodaszoba elõtte való éjjelre.

<Robert> Mindent elrendeztek tehát. No és elmész?

<Thomas> Gondolkodok rajta.

<Robert> Fura egy megoldás.

<Thomas> Igen, attól tartok, hogy esetleg valami kommunista titkos csoport.

<Robert> Miért, kommunista vagy?

<Thomas> Érdekel valamennyire, egy kicsit baloldali vagyok, de nem kommunista. Nem is ádáz kommunista-ellenes. Semmi oka nincs, hogy felkeressenek.

<Robert> Akkor miért lennének azok?

<Thomas> Az üzenetben meg a kommunizmusnak hangsúlyos szerepe volt.

<Robert> Hát, ha minden megoldás rosszabb, akkor a legvalószínûbbet kell elfogadni.

<Thomas> Naja, amíg nem tudok meg többet.

<Robert> Akkor mégis elmész?

<Thomas> Nem vagyok benne biztos. Valószínû, hogy az üzenet nem fenyegetés, bajt nem okoztak, eddig készségesek voltak. Na persze a rejtélyesség mellett.

<Robert> Neked kell eldöntened.

<Thomas> Így van. Van még idõm. Majd meglátjuk.

<Robert> Majd meglátjuk.

A rejtvény megfejtése után az jutott eszembe, hogy visszanézek arra a go játszmára. VIL még mindig nem lépett. Pedig VIL be volt lépve, és játszott más játszmákat. Láttam, hogy velem kb. Azonos erõsségû, olyan 3-5 danos.

<Thomas> helló, azért lejátszhatnánk a játszmát.

Semmi válasz nem volt.

<Thomas> Megfejtettem az üzeneteket.

VIL ezek után sem válaszolt, azonban a játszmában lépett. Ez a lépés már valószínûleg nem jelentet semmit.

<Thomas> Ti kommunisták vagytok?

Semmi válasz.

<Thomas> Vagy kongóiak?

Megint semmi. Csak lépés. Dühösen válaszoltam a lépésekre. Egy idõ után felhagytam a próbálkozással, és hagytam, hogy a "kövek beszéljenek helyettünk". Mindenképpen nyernem kellett.

 

Sajnos elég rosszul álltam. VIL bekerített egy igen nagy csoportomat P9-en, elvágta minden oldalról, és sajnos nem sikerült megélnem vele. Továbbá hamarabb meghaltam, minthogy én öltem volna meg a P6-os csoportot. Vészjósló kezdet. Azonban még a játék kezdetén voltunk. Még sok minden történhet.

Kedd este Robert elvitt egy érdekes helyre: egy go klubba. Bár régóta gózok, de sosem jártam még klubban. Manapság nem is divatos, hisz mindenki a Neten játszik. A klubb a német kultúrházban volt, amely az Aurajoki túloldalán volt, nem messze, közvetlenül az egyik híd utáni utcában.

A német kultúrház egy nagyobb lakás volt csupán, amely régi bútorokkal volt berendezve. A falakon finn tájképek voltak. Nagyon idilli kis képek voltak ezek tóparttal, melybe sziklák nyúlnak és elhagyatott csónakok veszteglenek a parton, nyírfákkal, melyek alatt sárguló avar virított, kis vörös faházakkal vagy szaunákkal. A szekrények valami régi, kemény fából készültek, talán bükkbõl, mindenesetre olyanok voltak, mintha múzeumban lennénk. Az egyik szekrény kihúzható fiókjában voltak a gótáblák és kövek.

A klubb vezetõje érdekes módon azonban egy olasz srác volt: Alberto. Alberto egy olyan ötvenes éveiben járó, elvált, fiatalos, mûvészi, tényleg "olaszos" férfi volt. Gyerekei is voltak, de mégis agglegény-életet élt, és a go meg pár mûvészet volt a mindene. Alberto és Robert is erõsebb volt nálam, Roberto olyan 3 kyus volt, Alberto talán 1 kyus is.

Szerencsére a góban lehet így is játszani: az erõsebb játékos annyi kõ elõnyt ad, amennyivel erõsebb. Így kiegyenlített a játszma. Ahhoz azonban, hogy a gyengébb játékosnak esélye legyen, nagyon óvatosan kell játszania: nem mehet bele túl bonyolult és kockázatos dolgokba, hiszen abban az erõsebb játékos jobb. A jobb játékos viszont próbál provokálni olyan lépésekkel, amire nehéz egyszerû és jó választ adni: kockázatos, bonyolult, harcolós lépéseket tesz. Alberto is ezt tette.

<Thomas> Tudom, hogy ez egy túl merész lépés. Azonban ha itt vágok, akkor abból harc lesz, és nem fogom tudni jól végig vinni, biztos valahol bakizok egyet, és te kihasználod.

<Alberto> Hát kockáztat nélkül nem érdekes a játék.

<Robert> Viszont ha nem vágsz, akkor Roberto túl sok pontot visz el.

<Thomas> Az a dilemma, hogy a pár kõ elõnyömbõl akkor, és annyi ilyen engedményt tegyek, hogy még gyõzzek. Megengedhetek magamnak pár alkalmat, amikor kicsit engedek.

<Alberto> De az a baj, hogy ez nem olyan alkalom. Ez most túl sok, hogy engedd.

<Thomas> De ha engedek, akkor az lehet a vesztem. Hiszen akkor nyerhetsz a harcban.

<Robert> Pont ez a handicap góban az erõs játékos feladata: megtalálni azokat a pimasz lépéseket, amik túl sokat visznek, amire van valami jó válasz, de azt a gyengébb játékos valószínûleg nem látja. Ha sikerül elég ilyet találni, és a harcban is szerencséje van: a gyenge játékos hibázik egyet, akkor nyert. Ha valamelyik nem jön össze, akkor veszít.

<Alberto> A mester a tanítvány hibáiból él.

A harcba természetesen belementem, hiszen ha engedtem volna, veszítettem volna. Így is veszítettem, de legalább nem volt unalmas.

Mint már írtam, igazi fa táblákon igazi üveg kövekkel játszottunk. Mondjuk az igazán antik kövek kagylóból és palából készültek, a tábla meg tikfából, de azért fizikai kövekkel és táblával játszani már maga élmény volt.

És megtanultam valamit, amit hajdan minden kezdõ megtanult: a go köveket nem hüvelyek és mutató újjal fogva tesszük le, mint bármi mást, hanem mutató és középsõ újjal. Ez egy igen furcsa, de elegáns mozdulat. Az oka az, hogy így sûrû állásban kevesebb bolygatással lehet elhelyezni egy követ.

<Thomas> Mondd Alberto, miért jó a klubban gózni? Miért nem otthon a gépen góztok?

<Alberto> Nem szeretem annyira a gépet. Itt az emberekkel, társasággal jól érzem magam, a gép olyan személytelen, és az ember is a gép másik oldalán. Hiába látom, hiába hallom. És a kövek koppanása is fontos a táblán. Érezni akarom, ez az élet, nem a virtuális.

<Robert> A hangulaton, társaságon kívül van még egy ok. Kimutatták, hogy egy kicsit jobban tanul az ember, ha a játék valós, fizikai játék. A motoros tevékenység az agyban serkenti a tanulást. Lehet, hogy több agykérgi terület vesz részt a dologban, és a tanulásban is.

Ezek után egy másik, 1 danos fiatal sráccal játszottam, akinek a nevét nem jegyeztem meg. Õ is simán lealázott, de közben láttam, hogy oda se figyel, és alig gondolkodik. Bosszantott a flegmasága, és különösen, hogy így is megvert. Mondjuk kevesebb kõ elõnyt kértem, mert mindig nehéz helyzetbõl szeretek játszani. Abból tanulok. Aztán meg ez egy kis pszichés könnyítés: ilyen helyzetbõl nem veszthetek: kikapni nem szégyen, nyerni dicsõség.

Megfogadtam, hogy ezt a srácot egyszer megverem góban. Nehéz fogadalom volt, mivel a srác fiatal volt, tehát alapból gyorsabban fejlõdött. Egy okom volt reménykedni: ha ilyen flegma, talán lassabban fejlõdik. Én pedig megfelelõ ambícióval leelõzhetem. Mert nem csupán megverni akartam, az lehet véletlen is, hanem leelõzni a hivatalos ranglétrán. Bosszantanak az ilyen pimasz kis flegma emberek, és megérdemli, hogy egy leckét kapjon.

Az igazi táblán egyébként azért sem játszottam jól, mert a számítógéphez szoktam. A számítógép mindig nagyon szabályosan helyezi el a köveket a rácson. Mi viszont egy kicsit rendezetlenül. Persze mindig egyértelmûen kell elhelyezni a követ, de valahogy a zavarosabb, cikkcakkosabb állás zavart, nem láttam át olyan jól, mint a számítógépes ábrát.

 

"Egyél jól, aludj jól, és nyerj két követ". Én úgy gondolom, ez a mondás a nyugodtan, munkával megnyert elõrehaladásról szól. Lassú lépésekkel megoldottam a rejtély nagy részét. Tehát jól aludhatok. Vagy még sem?!

Ha jól ismered magad és az ellenséged, nem kell félned száz csatától sem

A fényképpel az egyetemrõl az is volt a gond, hogy nem volt színes, tehát ha van a Neten képe, az lehet grayscale és bináris is. Ez az algoritmus kis módosítását igényelte, hogy figyelembe vegye a két esetet. Mindenesetre a kép ezek szerint nagyon régi volt, és kétségeim voltak, hogy talál-e az algoritmus bármit is.

Arra is gondolni kellett, hogy a képem egy nagyobb kép részlete, vagy mások ennek csak egy részletét digitalizálták. A kulcs egy nagyobb rész megegyezése volt.

A legközelebbi meglepetés azonban az volt, hogy a számlámra két átutalás történt. Az egyik összeg 102 euróról szólt és a megjegyzés hozzá "Sampo" volt. Mint utánanéztem, a "Sampo" a csodamalom neve a Kalevalában, de egy biztosító és hotellánc is egyben. A 102 euro pedig elég jól hangzott egy szoba árának, és valóban, a Samponak volt ennyiért szobája. Nagyon profi vagyok már ebben a detektívesdiben.

Teljesen ledöbbentem. Vajon a kongói terroristák minek küldenének pénzt? Lehet, hogy nem áldozat vagyok, hanem valamire fel akarnak bérelni. Igaz, hogy annak meg kevés volt a pénz.

Többször visszamentem az Old Banksba, hátha összefutok ugyanazzal a szõke lánnyal, de nem futottam. Nyilván, nem fog visszajönni, mert lebukna. De jó ürügy volt ez egy kis kikapcsolódásra.

A szõke lány helyett másvalakivel ismerkedtem meg, szokásom szerint a finnek beszélgetését hallgattam, amibõl persze nem értettem semmit. Hiába volt a lakkikonén szótár, mire összekeresgéltem egy mondatot, a beszélgetés már hetedhét határon túl járt. Igazság szerint meg csak pár szót találtam meg, mivel nagyon nehéz elkapni olyan szavakat, amiket nem értek, aztán nem tudtam, hogy írják õket, végül pedig a finn ragozási rendszerrõl semmit nem tudtam. Így a ragozott szavak töveit nem tudta kitalálni. Bizonyára sok esetben a rag módosítja a szótõt is.

Inkább az embereke figyeltem. Általában azt nézem, hogy egy-egy ember milyen személyiség lehet, mivel foglalkozhat, mennyire lehet okos, vagy buta. Igyekszek az átlagos emberekrõl is képet alkotni, és fõleg a finnekrõl. Nem szeretem a nemzetekrõl szóló sztereotípiákat, mivel minden nemzetben nagyon sokféle ember van, és legfeljebb egy nagyon gyenge trend lehet az átlagban. Ilyen trendeket viszont óvatosan meg lehet állapítani. Nos, azt hiszem, akkor is éppen belemélyedhettem egy ilyen filozofálgatásba...

...Amikor egyszer csak német beszéd ütötte meg a fülemet. Megint egy lány csoportról volt szó, akik megint mögöttem ültek. Nagyon kíváncsi voltam, de nehéz lett volna feltûnés nélkül odanézni. Figyeltem a beszélgetést - genetikusok lehettek – és próbáltam valami megoldást találni, hogy megszólítsam õket. Sok fantasztikus ötlet jutott eszembe, mire egy idõ után rájöttem, hogy a helyzet elég szerencsés ahhoz, hogy a legtermészetesebb indokkal szólítsam meg õket: azzal, hogy németek.

Nem olyan nagy csoda, de azért elég érdekes Turkuban németekkel találkozni, így nem utasítottak vissza. A legjobban egy Katrin nevû lány tetszett, aki karcsú volt, közepesen hosszú, szõkés, hullámos hajú volt, és szép, karakteres arca volt. Kicsit az orra úgymond karakteres volt, de éppen csak annyira, hogy ettõl még szebb lett. A másik két lányt Susannának és Sandrának hívták. Susannára és Sandrára alig emlékszem, semmi érdekeset nem találtam bennük. Susannának barnás volta haja Sandra szõke, de egyébként semmit nem tudnék róluk mondani. Nem voltak attraktívak, de csúnyák sem.

Egyébként viszonylag rossz a megfigyelõképességem az emberekkel kapcsolatban. Csak a legfeltûnõbb dolgokat jegyzem meg róluk, már a szemük színére sem emlékszem. Persze valahol tudat alatt sok információt el kell, hogy raktározzak, hiszen semmi gondom nincs az arcok felismerésével. De általában meg nem tudnám mondani, hogy ki hogy néz ki pontosan.

Visszatérve a lányokkal való beszélgetésre. Hamar elkezdtünk beszélni Turkuról, a finn nyelvrõl, a munkánkról. Persze a lányoknak ez már unalmas is lehetett, de mivel jobb témám nem volt, kezdtem a kézenfekvõvel. Majd akad valami, amivel közelebb férkõzhetek, és megtöröm a felszínességet. Nem szerettem ugyanis az unalmas, felszínes témákat. Leginkább Katrinhoz és Katrinnal beszéltem, de udvariasan sokszor többes számban kérdeztem, hogy aztán Katrin válaszán túl más ne is nagyon érdekeljen.

<Thomas> Látom németek vagytok, mit csináltok itt?

<Katrin> Kutatni jöttünk ide egy projectre, genetikusok vagyunk mindhárman.

<Thomas> Miért pont ide?

<Katrin> Máshol nem nagyon van kutatás, otthon meg pláne nem.

<Thomas> Á, értem, akárcsak nálam, az IT-ben is ez a helyzet, de mondjuk ezt mindenki tudja. - Nem tudtam, hogy genetikában is ennyire ez a helyzet. - Szóval ezért kellett ide jönnötök. Gondolom, jobban éreznétek magatokat otthon.

<Susanna> Hát ja, ez a téli sötétség, meg a borzalmas hideg szörnyû. Inkább dolgoznék valami trópusi helyen, mondjuk Görögország.

<Thomas> Görögország nem egészen trópusi.

<Susanna> Csak vicceltem, manapság egyébként eléggé az. Most nyáron is 40 fokok voltak.

<Thomas> Naja, legyen mondjuk fél-sivatag.

<Katrin> Én legszívesebben télen lent lennék a Kanári-szigeteken, tavasszal Görögországban, nyáron pedig talán akár itt is lehetnék. Végig olyan 25 fokban.

<Thomas> Nem unalmas?

<Katrin> Hát szerintem nem.

<Thomas> Szerintem az volna. Nekem mindenképpen, de egy idõ után mindenkinek. Például én ezt a sötétséget is úgy fogom fel, hogy valami más, valami érdekes. Szívesen mennék fentebb, hogy az örök sötétséget is megnézzem. Sõt, élnék is ott.

<Katrin> Fura egy alak vagy te.

<Thomas> Hát valahogy az nagyon fontos nekem, hogy érdekes legyen minden. És a kellemetlenség az csak a kisebb dolog.

<Katrin> Viszont itt az emberek unalmasak kicsit.

<Thomas> Hát ti jobban tudjátok, lehet.

<Katrin> Nem olyanok, mint otthon, ahol bárki bárkivel barátkozik, közvetlenül beszél, megszólít.

<Thomas> Bizonyára. Állítólag a németek se voltak ilyenek a múlt századig, csak a sok bevándorló teljesen átalakította a kultúránkat.

<Sandra> Szerintem az jó, hogy itt rend van, meg lehet bízni az emberekben, nem olyan hirtelenkedõk az emberek.

<Susanna> És a közbiztonság is jobb.

<Thomas> Értem. Jó tudni ezeket, én mondjuk csak a sztereotípiákat ismerem.

<Katrin> Igazak.

<Thomas> Valószínûleg nagy átlagban egy részük igaz. Az nekem is tetszik, hogy itt valahogy nyugodtabbnak tûnik a hangulat. Ugyanakkor szeretem az otthoni nyüzsgést is. Bár csak egyesíteni lehetne õket!

<Katrin> De hát ellentétesek.

<Thomas> Nem egészen, amire gondolok, hogy lehetnének az emberek nyíltak, közvetlenek, energikusak, akár szenvedélyesek is, olyan dolgokban, amiben ez jó, ugyanakkor megbízhatóak, megfontoltak olyan dolgokban, ahol ez a szükséges. Egy spontán ember lehet megbízható.

<Katrin> Túl sokat vársz el az emberektõl.

<Thomas> Nekem valahogy ez evidens, hogy tök jó lenne, és akkor miért sok?

<Katrin> Nehéz megcsinálni.

<Thomas> Szerintem nem nehéz, ha az ember tudja, szeme elõtt tartja a célt, és hogy ez miért jó. De ne menjünk bele!

Egyrészt láttam, hogy túl hamar elmentünk filozófiába, és a másik két lányt nem érdekli, másrészt pedig Katrinnal ez egy konfliktusba is torkollhat, ami semmiképpen nem elõnyös, amikor az elsõ benyomást szerzi. Egy kicsit kevésbé problémás területre tereltem a dolgot.

<Thomas> Viszont az is tök jó, hogy itt minden modern, elõrébb vannak a fejlõdésben. Itt minden hamarabb van, lehet villogni az otthoniaknak.

<Katrin> Nem tudom, a genetika minket nagyon érdekel, de ezekkel az újabb és újabb IT dolgokkal nehéz lépést tartani.

Láttam, hogy ez sem olyan jó téma. Katrin egyébként nem viselt lakkikonét, hanem hagyományos kenykéje, azaz mobilja volt. Kényelmetlen egy dolog, de úgy látszik, nem szereti a lakkikonét.

<Thomas> Nekem nagyon tetszik az, hogy ilyen hiper-modern a város, de van történelme is. Szívesen vagyok egy olyan városban, ahol van néhány szép épület.

<Susanna> Igen, és ráadásul itt van pénz is a karbantartásra. Mert hiába van nekünk sokkal régebbi, szebb, több látnivalónk, ha a városok mocskosak, omladozóak.

<Thomas> Így van. És emellett én azért szeretek modern lakásban lakni, és azt is, ha a városban van sok modern dolog is. Inspirál a futurmizmus, a fejlõdés látható jelei.

<Katrin> Én is inkább egy új lakásban laknék, mint egy régiben.

<Sandra> Én inkább egy régi lakásban laknék. Egy szép, klasszikus lakásban nagy szobákkal, függönyökkel, klasszikus bútorokkal.

Kiderült, hogy Katrinék, rendszeresen játszanak társasjátékot, és egy nemzetközi társaságban bridzsel is. Mutattam némi érdeklõdést a társasjátékok iránt, mivelhogy tényleg jó kikapcsolódás volt, de még inkább a bridzs iránt, mivel ott Katrinnal külön is találkozhatok. Persze nem teljesen külön, de mégis volt elõnye németként menni egy nemzetközi társaságba, ahol kicsit így összetartozunk.

A másik dolog, hogy bridzselni mindig is meg akartam tanulni, és sosem sikerült. Érdekes játéknak tûnt, kicsit nemesebb, bonyolultabb, mint a többi kártyajáték. Úgy váltunk el tehát, hogy voltak kilátások a folytatásra.

Közben visszajött Robert, és úgy döntöttem, hogy elmondom neki, mi történt. Kénytelen voltam valamivel indokolni, hogy miért nem dolgoztam annyit, másrészt nem voltam benne ugyan biztos, de valószínûtlennek tartottam, hogy õ van a dolgok mögött. Túl sok minden történt, és nem tûnt már poénosnak.

<Robert> Hello, hogy megy a munka?

<Thomas> Haladok, milyen volt az út?

<Robert> Semmi különös, sokadjára teszem meg.

<Thomas> Na figyelj, nem dolgoztam annyit, mint lehetett volna.

<Robert> Mert?

<Thomas> Közbejött valami.

<Robert> Valami gond van? Megoldjuk.

<Thomas> Nem, gond tulajdonképpen nincs, csak egy rejtély.

<Robert> Rejtély? Nocsak.

<Thomas> Bizonyos fura dolgok történtek, amelyeknek ki kell derítsem az okát.

<Robert> Miféle fura dolgok?

<Thomas> Rejtélyes üzenetek. Megváltoztak a képeim a falon, a Dali helyett egy jordániai mûvész képe jelent meg. A zenéim közé egy bizonyos Simply Red zenéje került.

<Thomas> Nem ismerem.

<Robert> Én sem, ezért biztos, hogy nem tévedek.

<Robert> Ne hülyéskedj, biztos csak valami hiba.

<Thomas> Nem, kaptam egy üzenetet egy go játszmában, és egy fényképet.

<Robert> Úgy érted, hogy régi, papír-fényképet?

<Thomas> Aha, és meg kell találnom, mirõl szól

<Robert> Értem.

<Thomas> Õszintén, nem te voltál?

<Robert> Nem.

<Thomas> Mondd el, mert nem vicces már.

<Robert> Hát én legfeljebb egy képet változtattam volna meg, és valami poénosabbra. De nem viccbõl. Pláne nem most, a kongó-prion után.

<Thomas> Ja, gondoltam. De érted, ez most nem hagy nyugton, meg kell oldanom.

<Robert> Ok, értem. Egyébként is annyit dolgozol, amennyit bevállalsz. Csak a pénz is annyi lesz.

<Thomas> Ok, nemsokára meg leszek ezzel a dologgal, kellett írnom egy képkeresõt.

<Robert> Ja, a kép megkeresésére?

<Thomas> Hát értelemszerûenJ. Egyébként érdekes probléma.

<Robert> Ja, megbeszélhetjük, tényleg érdekes.

Ezután belemélyedtünk az algoritmus kérdéseibe. Robert gyorsan kapcsolt, és jó tanácsokat adott. Rendes "fõnök" volt, bár ma már ilyenek nemigen vannak.

Másnapra sikerült is befejezni az algoritmust. Utána kb. 20 órát futott, mire átfésülte a Net nagyobb, sûrûn összekötött, központi 89%-át, és nem talált semmit. Nem sok valószínûsége volt, hogy a maradék, egyre lassabban felkereshetõ zugokban van valami, de hagytam tovább futni.

Robert ötlete volt az, hogy lazítsunk a keresés feltételein addig, amíg nem lesz találat pár órán belül. Nekem ez eszembe sem jutott, mivel a kérdést túl idealisztikus úton közelítettem meg: én olyan algoritmust akartam alkotni, amely azonosítja a képet. Robert praktikusabb volt, rámutatott, hogy olyan algoritmus kell, amely segít megtalálni a képet. Nem baj, ha az algoritmus kihoz 100 képet, ami rossz, ha közöttük kihozza a jó képet is. Az azonosítást mi emberek is megcsinálhatjuk. Nem kell rögtön MI-t alkotnunk, hanem csak egy segédprogramot.

Szerencsére az algoritmus újrafuttatásában már nem kellett a Netet újratérképezni, mivel azt az elõzõ futtatásban lementettem. Nemsokára meg is volt az a beállítás, amely kihozott pár száz képet az elsõ pár órában. Ezek után már csak reménykedni kellett abban, hogy a jó kép köztük van, és át kellett nézni õket, ami csak néhány perc volt.

Mulatságos volt, hogy miféle képek voltak a találatok között. Különféle kisebb-nagyobb képek, mindenféle olyan formákkal, amelyek pár részletben hasonlítottak az egyetem képére.

Kb. tíz perc múlva, a képek ideges, de monoton nézegetése közben egyszer csak ott állt a fényképem szinte teljesen ugyanabban a nagyságban, de egy másik felbontásban a szemem elõtt. Visszatekertem rá, mivel persze a kezem már túl ment rajta, mire az agyam észrevette. Ki kellett keresnem a róla szóló szöveges információt is. Sajnos oroszul volt.

Két lehetõségem volt, vagy megpróbálom az orosz szöveget lefordíttatni, vagy hátha van egy ugyanilyen kép egy érthetõbb nyelvû címen. Ez utóbbit próbáltam meg elõször.

Ez a keresés már könnyebb volt, hiszen most pontosan ugyanazt a file-t, azaz bináris egyezést kerestem. Feltételezhettem, hogy ugyanazt a digitalizált képet felhasználhatták más nyelven is. És igazam lett. Nemsokára ott állt elõttem egy angol ismertetõ oldal a Kazani Egyetem történetérõl.

Kazani Egyetem. Ennek meg mi köze van a többihez? Értesítettem Robertet, aki nagyon örült, fõleg, hogy az õ ötlete hozta meg a sikert. Számára ez volt a lényeg, nem nagyon érdekelte az, hogy a rejtély továbbra sincs megoldva. Engem meg a rejtély érdekelt, az algoritmus sikere csak egy eszköz volt. Kicsit elbeszéltünk egymás mellett, és minden bizonnyal Robert úgy érezte, hogy jobban is örülhetnék az algoritmus sikerének.

Ezen kívül sikerült megfejteni a go játszma titkát. A péntek nyilván egy napra utal, amelyhez a lépések nyilván a dátumot adták meg. Pontosabban az idõvel együtt. Ha ugyanis fehér lépéseibõl elhagyjuk a betûket, akkor a következõ számokat adja: 5626106. Az eleje pont a jelen év, és miért is adna meg valaki találkát teljesen más évre? Tehát 2056.02.06:10:06. Más értelmes kombináció a közeljövõre nem nagyon értelmezhetõ. Ahhoz képest, hogy így meg volt kötve a keze, az ellenfelem egészen értelmeseket tudott lépni. Végül is az 5. 6. és 10. Sor nem nehéz. A C2-n tett furcsa lépés pedig így érthetõvé vált.

Azonban nekem az örömömet elnyomta az, hogy a rejtély még mindig megoldatlan maradt.

 

"Ha jól ismered magad és az ellenséged, nem kell félned száz csatától sem". Jelen esetben a gond az volt, hogy nem ismertem az ellenséget. Mindent megpróbáltam, hogy kiismerjem, remélem, ez elég lesz. Biztatóbb lenne, ha a mondás úgy szólna: "Ha nem ismered az ellenséged, de jól ismered magad, nem kell félned száz csatától sem".

"Sokszor, mire észreveszed, hogy fehér játszadozik veled, sokkal később van, mint a bajok kezdete"

Másnap eszembe jutott a kép az egyetemről. Elővettem. Mi köze a kongóiaknak egy ilyen klasszikus egyetemhez? Mit akarnak ezzel? Eddig nem okoztak kárt. Vagy lehet, hogy valami üzenni akar ezekkel a dolgokkal? Talán nem is a kongóiak? De miért nem hívnak fel? Nyilván tudnak rólam sok mindent, hiszen még a lakásszámítógépembe is beavatkoztak. Tehát engem felhívni gyerekjáték lett volna nekik. Szóval, akkor miért így üzennek? És minek rejtélyben, miért nem egyenesen? Sok kémtörténetet lehet olvasni, meg történelmi regényt, ahol ilyen előfordul, de ma már ebben az ultra-modern világban, ugyan kinek, mi okból lenne erre szüksége?

És mi van, ha mégis a kongóiak azok és játszadoznak velem? És mit akarnak elérni?

Elhatároztam, hogy megfejtem az üzenetet, még ha a munkámból is kell időt elvenni. A képpel az volt probléma, hogy nem volt elektronikus, így nem tudtam a Neten keresni. Persze nem volt gond digitalizálni bármelyik kamerával, csak ezzel nem valószínű, hogy ugyanazt a digitális képet hozom létre, ami a Neten fent lehet. A Dali utánzatot azért volt könnyű megkeresni, mert már megvolt a Neten, és annak pontos digitális másolatát kaptam meg. Egy file bitenkénti azonosságát pedig könnyű volt azonosítani. Volt is erre kereső szolgáltatás. Ehhez képest nagyon nehéz egy olyan képet megtalálni, amely egy kicsit más felbontásban ábrázolta ugyanazt. Pláne, ha esetleg ugyanannak a látványnak egy kicsit más felvételéről lett volna szó.

Azt reméltem, hogy ennek a képnek az eredetijét mások már digitalizálták. Ez esetben csak annyi a gond, hogy a kép digitalizálása nálam egy kicsit máshogy sikerült. Ha viszont ugyanezt a fényképet sosem digitalizálták, akkor még ha van is ugyanannak az egyetemnek egy hasonló ábrázolása, szinte lehetetlen megtalálni.

A másik probléma az volt, hogy ilyen, hasonló képet kereső szolgáltatás viszont nem volt: magamnak kellett megírnom a programot. Ehhez bele kell ásnom magam az Internet 3.0 protokolljaiba, a robotok írásába, illetve a képfeldolgozás rejtelmeibe. Különféle transzformációkat kell találnom, és olyan MI algoritmusokat, amelyek tudnak hasonló tartalmakat megfelelően rugalmasan detektálni. Szerencsére mindez valamennyire a szakterületem. A következő pár hetet ezzel fogom tölteni.

Amikor ráuntam a kereső program írására, kimentem az erkélyre. A nappal a finn tartományban ilyenkor igen rövid. Ez a fehér éjszakák ellentéte, a sötét nappalok. Azért nem olyan vészes. Soha életemben nem láttam ilyen kristálytiszta, hideg időt. Soha életemben nem volt még -5 foknál hidegebb. Most pedig -15 fok volt. A nap annyira alacsonyan volt, hogy gyakorlatilag nem melegített: nappal is ugyanolyan hideg volt, mint éjjel. Sőt a leghidegebb pont épp az egyik nappal, délben volt. A folyó befagyott jegén a szél mintákat rajzolt a hóból.

Az erkélyen viszont viszonylag meleg volt, a kaktuszoknak megfelelő, téli 15 fok körül. A kinti hóformák hasonlítottak a sivatagi dűnékre, és ez a kaktusszal érdekes asszociációt alkotott. Éppen telihold volt, és a hold ilyenkor nappal is látszik néha, pont a malom mellett fénylett a domb felett. A nap pedig a hátam mögött volt, háromkor már kicsit nyugodóban, és az ég alja mindenhol vörös és sötét kék volt. Az egész egy sci-fi könyv borítójára emlékeztetett, mintha két napja volna a Földnek...

A havas meditálás után eszembe jutott, hogy a többi adaton is gondolkozhatnék. Nyitottam nekik egy adatlapot, és feldobtam az alap adatokat.

Az első Ayshin Salaam képe volt Lauri Ylönen-ről. Oda tettem a "Rasmus" és "Dali" szót is emlékeztetőül, hátha van valami köze a dologhoz. A második egy ismeretlen kép volt egy az égbolt valamelyik ismeretlen csillagáról, amely egy vörös óriásnak tűnt, de nem lehetett azonosítani, hogy éppen melyikről van szó. Rákerestem a Neten, de nem találtam meg ugyanezt a képet. Ezt is majd az én képkeresőmmel kell megpróbálni. Aztán ott volt az északi fény hologram, azon nem volt mit azonosítani. Ott volt továbbá a Simply Red zene, őróla volt minek utána nézni, végül a go játszma, amit külön meg kellett fejtenem. Szeretem az ilyen feladatokat.

Feltételeztem, hogy ezek az adatok valahogy összekapcsolódnak, de nekem sehogy sem látszottak összefüggeni. Beírtam a keresőbe ezeket az adatokat együtt, de semmi értelmesnek tűnő nem jött ki. A kereső talált néhány olyan véletlen korrelációt, amit megnézve én hülyeségnek találtam.

Sem a Rasmus Simply Reddel, sem Hiary az északi fénnyel, sem az Apocalyptica a góval nem adott ki olyat, ami a véletlen egybeesésnél gyanúsabb lett volna. Azt reméltem, hogy ha valahol meg tudom tenni az első lépést, akkor könnyebb lesz előre haladni. Nos nézzük sorban.

Wijdan Hiary (1998- ): egy jordániai művész, képeit általában különféle klasszikus festők újrafeldolgozásaiként alkotja, mint például Monet, Picasso, van Gogh... Lehet, hogy erre kellene tovább menni? Lehetséges, de elsőre nem ástam mélyebbre. Felírtam ezeket az adatokat. A Laurit ábrázoló képet a gyilkosság után, 2024-ben alkotta, és ezzel lett világhíres.

Lauri gyilkosa egy bizonyos Ikrama Goldan nevű palesztin eredetű férfi volt, aki Finnországban kapott menekült státust a 20-as években, és a Rasmus dalai, és Lauri számára felháborítóan istentelen viselkedése és nyilatkozatai annyira provokálták, az éppen tetőpontján lévő intifada pedig annyira tűzbe hozta, hogy végül a fegyverhez nyúlt. A tett hatása akkora volt a politikai életre, hogy később, amikor a palesztinok végre lenyugodtak, és belátták, hogy saját országukat rombolják az állandó ellenségeskedéssel, és pár éve Helsinkiben írták alá a békeszerződést, a palesztin elnök bocsánatot kért Ikrama helyett a tettéért.

Lehet, hogy valamilyen továbbra is aktív palesztin mozgalom van a háttérben összefogva a kongóiakkal? Ugyan semmi okuk nem volna rá azon kívül, hogy én is ateista vagyok, viszont senki sem ismer, és semmi oka ilyenre. Ráadásul ez az üzenet annyira nem tűnt fenyegetőnek. De lehet, hogy az az igazság, vagy összekevertek valakivel.

Nos, mit lehet tudni Lauriról? Lauri Ylönen (1979-2023) a Rasmus énekese, amely halála előtt pár évvel oszlott fel véglegesen. Ikrama golyója Tamperében érte, ahol letelepedett. Felesége és egy gyereke volt.

Mi lehet ebben az üzenet? Ha trükkös az illető, akkor lehet az a megoldás, hogy a Rasmus az Erasmus megfelelője. Több híres ember is van ilyen névvel, például Rotterdami Erasmus, a híres filozófus. Csak minek üzengetne nekem valaki valami filozófusról? Vagy ő csak egy további láncszem?

Simply Red egy manchesteri zenekar volt, akinek énekese Mick Hucknal (1960-2019) volt eredeti nevén. A zenekar neve a becenevéből jött, amely hajára utalt, és a Manchaster United drukkerségére, valamint baloldali politikai nézeteire. A szám címe, amit hallottam, "If you don't know me by now", ami egy nagy sláger volt annakidején állítólag. Később szóló karrierbe kezdett, majd politikus lett a munkáspártban. 2019-ben halt meg Párizsban.

Az Apocalyptica egy helsinki zenekar, akik csellón játszottak először Metallicát, majd más heavy metal számokat, végül egyre több saját számot. Rengeteg klasszikus és heavy metal számot adtak elő másoktól. Ezen a nyomon nem lehetett tovább haladni, legfeljebb megerősíthetett valami mást.

Nos, ezek voltak az alap információk, és akárhogy is gondolkodtam, fogalmam sem volt, mi köti össze őket. Az egyetem képének megfejtésétől vártam a megoldást.

Este lementem sétálni a folyóra. Elkezdett esni a hó, és tudtam, hogy másnap olvadni fog. -5 fok volt, és a -15 után már egészen enyhének tűnt, mintha tavaszodna. Ennyire hozzászokik az ember. De most még nem olvadt, sőt, igen nagy pelyhekben hullott a hó. Egyszerűen nincs a világon semmi ehhez fogható mindennapi jelenség. Nem bántam, hogy egyedül vagyok, hogy eljöttem otthonról ebbe a tartományba, mivel itt minden egészen jónak tűnt.

Hatodika ünnepnap, de nekem nem mond semmit. Az ilyen keresztény ünnepeken mindig dolgozok, itt meg pláne nem volt mit tennem. Inkább a vakációmon fogok pihenni, mint ilyen előre meghatározott napokon. Robert megengedi az ilyen lazaságot.

A hó közben elolvadt, és az időjárás majdnem olyan melegre fordult, mint otthon. Pár fokkal volt csak kevesebb, de ritkán fagyott, és több hó már nem esett, csak eső. Utáltam az ilyen időt. Főleg most, hogy ízelítőt kaptam az igazi télből. Sok értelme nem volt kimenni, az egyetlen kikapcsolódásom már csak a szauna volt.

"Sokszor, mire észreveszed, hogy fehér játszadozik veled, sokkal később van, mint a bajok kezdete". Tudni kell, hogy a hagyomány szerint fehér általában a mester, és fekete általában a tanítvány egy go játszmában. Ez az idézet azt az érzésemet illusztrálja, hogy valaki játszadozik velem, és túl későn fogok rájönni, hogy mi a helyzet. Minden erőmmel azon voltam, hogy utolérjem ellenfelemet, még akár a munka rovására is.