Életjáték - sci-fi blogregény

A regényben Thomas és a kínaiak között egy Internetes háború bontakozik ki, ahol leírom azt, hogy ezt sokféle technikákkal, ágensek, vírusok írásával vívják. Ezek a vírusok és ágensek behatolnak különféle gépekre, főképpen serverekre, és adatok lopására alkalmasak, illetve a másik vírust, a másik oldal számítógépes architekturáit is rombolják.

<Thomas> Valami ilyesmi kellene. Egy méhraj, ami úgy védi a méhkirálynőt, hogy a
mozgásával sem árulja el a helyét.
<Robert> Igen, a kémvírusokat mindenhol el kell pusztítani, és a mi ágenseinkben nem lehet
semmi utalás a cortexkonéra.
<Thomas> Valahogy úgy kell, hogy a projekt serverparkjából bocsátjuk ki az ágenseinket.
<Robert> A servereknek magukra kell vonni a támadást, hogy eltereljék a figyelmet a
cortexkonéról.
<Thomas> Azon kívül el kell fogni a vírusaikat, elemeznünk, és felkészülnünk az újabb
generációkra.
<Robert> Egy lépéssel előttük kell lennünk. Óriási munka. Hogy tarthatnánk a lépést több
millió kínai munkájával?
<Thomas> Egy előnyünk van, a cortexkone.
<Robert> Viszont pont az nem vehet részt a védekezésben.

Nemrég a Stuxnet vírusról olvashattunk hasonlót. Ott a múködésről és a károkozásról olvashattunk sokat, a vírus eredetéről nem. Ez persze nem meglepő, a vírus természete már csak ilyen.

Egy friss hír, hogy a Japán állam viszont bevallottan fejleszt ilyen vírust. A jövő elkezdődött, és olyan irányba fejlődik, amilyet megjósoltam.

 

Regényemben szerepel az ún. lakkikone, amely egy szemüveg-monitorral felszerelt mobilszerű számítógép, melyet szemmozgással lehet irányítani. A 78. oldalon van ennek a leírása.

<Thomas> Épp azt magyarázom, hogy ez nem kell. Sőt, pár nap múlva automatikusan fog menni. Egy hét múlva pedig úgy megy majd, hogy a szemmozgások és az "inggomb" olyan automatikus lesz neked, hogy úgy fogod érezni, mintha a lakkikone olvasna a gondolataidban.
<Katrin> Jó, remélem, így lesz, csináljuk akkor!
Megvoltunk nemsokára, a betanítással, és Katrin alap módban, nagyon lassan, de tudta kezelni a lakkikonét. Indultunk a múzeumba.

Elképzelésem természetesen szakmai tudáson, terveken alapultak, melyeket saját meggondolásaimmal egészítettem ki.

Büszke érzés töltött el, hogy a regényem eme eleme már most megvalósult, elképzelésem ezen része reálisnak bizonyult.

"A Senseye nevű dán cég éppen erre vállalkozik. Elkészítettek egy szoftvert Androidhoz, ami a telefonok elülső kamerájával követi a felhasználó szemeinek a mozgását, és lehetővé teszi a készülék irányítását." számol be az index.hu a fejlesztésről. Most már csak a szemüveg-monitor hiányzik.

Beküldtem a könyvet a Soláriába is.

Itt található meg.

 

Sziasztok!

A könyv, mint már írtam, a Kossuth Kiadónál a pályázaton az első tízben szerepelt. Kaptam érte szépen egy méternyi magyar regényt. Nagyon szép és jó. Csak nem jelent meg.

Miután sehol nem találtam kiadót, úgy döntöttem, hogy egyszerűen közzé teszem. Nem vagyok megélhetési író, megtehetem. Ingyen letölthető, elolvasható. A szerzői jogokról ezzel természetesen nem mondok le, tehát pénzért a könyv nem árusítható a beleegyezésem nélkül.

A könyv tehát itt van, a címe megváltozott, és azok a fejezetek is, amik itt fent vannak.

pdf, lit, epub, mobi

Bizonyos kiterjesztést a freeblog nem enged, nevezd át, ha kell!

Vajon mit jelentenek a rejtélyes üzenetek, amelyek a Finn Tartományba érkező német-magyar kutatót és programozót, Thomast várják? Vajon van-e kapcsolat azzal a terrorista akcióval, amely miatt elmenekült? Vajon mi várja ebben az új „országban”? Lesz-e társa, megtudja-e valósítani álmait? Vagy összeomlik a rémálmok súlya alatt? Sikerül-e híres go játékossá válnia? Hogy alakul a világ politikája, gazdasága, a globális felmelegedés 2056 után? Egy forradalmi átalakulás van készülőben a Földön, és Thomas még nem tudja, hogy minden álmánál nagyobb csoda részese lesz, bár elégé máshogy, mint gondolta volna. E grandiózus játék élethalál-harccá válik számára.

A blogregény folytatását anno azért rekesztettem be, mivel beküldtem a Kossuth kiadó pályázatára. Ezen a pályázaton a teljes regény kiemelt helyezést ért el. Lásd itt Tekintve, hogy a regények kiadatását tervbe vették, ezért ennél több nem is fog már megjelenni itt (hacsak nem mégsem). Meg kell várni a könyvet. Egyébként ezek a fejezetek is át lettek már dolgozva, tehát egészen más verzió van itt, mint nálam a gépen. Hogy a további átdolgozásról ne is beszéljek.:) Azért olvassátok nyugodtan, ez se rossz.:)

"Egyél jól, aludj jól, és nyerj két követ"

<Robert> Hello.

<Thomas> Hello.

<Robert> Na, mi újság?

<Thomas> Sehogy sem sikerül megfejtenem, hogy mit jelent az Apocalyptica.

<Robert> Hát, sajnálom. Pedig már jó régen ez a rögeszméd, és nem lesz nyugtod, amíg meg nem fejted. Sajnálom azért is mert tudom, hogy addig nem vagy ott teljesen a munkában.

<Thomas> Ott leszek most már.

<Robert> Elhiszem, hogy mindent megteszel, de hát a rejtély lefoglal.

<Thomas> Nos, a rejtélyt egyébként megfejtettem, csak az Apocalypticát nem sikerült.

<Robert> Ja....

<Thomas> J

<Robert> Na és mi az?

<Thomas> Na elmondom sorban.

<Robert> Ok.

<Thomas> Szóval a Kazani Egyetemrõl tudtam elindulni. A kép egy igen régi kép, még a 19. század végérõl való. Nos, legtöbbször egy bizonyos Vlagyimir Iljics Leninnel kapcsolatban jön elõ, igaz, késõbb más híres emberek is végeztek vagy dolgoztak ott.

<Robert> Nyilván...

<Thomas> Viszont Leninnek egész sok köze van Finnországhoz, a forradalom elõtt sokat bujkált itt.

<Robert> Nocsak.

<Thomas> Ráadásul az a bizonyos go játékos VIL volt. Én azt hittem, ez a finn Ville név rövidítése, de pont Lenin monogramja.

<Robert> Tényleg.

<Thomas> Namost Simply Red neve ugyebár vörös, mi több, baloldali nézetei voltak.

<Robert> Aha, stimmel, és a vörös csillag a kommunisták jelképe volt.

<Thomas> Bizony. És vörös csillag volt azon a bizonyos képen is, csak a kifejezés csillagászati értelmében. Mi több, a forradalomkor a Téli Palota ostromát egy Aurora nevû cirkáló ágyúlövése jelezte.

<Robert> Akkor idáig minden egybe vág.

<Thomas> Namost csak az a kérdés, hogy mit jelent a Lauri kép?

<Robert> Fogalmam nincs.

<Thomas> Nos, a dátumot és az átutalásokat nyilván egy városban való találkozásra adták meg. Ehhez kell a kocsi és a szálloda. Sampo szálloda minden nagyobb finn városban van sajnos. Továbbá Lenin több finn városban is járt. Ám múzeuma Tamperében van. Laurit pedig Tamperében ölték meg.

<Robert> Aha, és azt tudod, hogy Tamperét észak Manchesterének is nevezik, Simply Red pedig manchesteri volt?

<Thomas> Nem. Ez fel sem tûnt, de akkor ez is egybevág. Tehát az üzenetek azt jelentik, hogy találkozzunk Tamperében, a Lenin múzeumban, idén, február 6.-án, 10:06-kor.

<Robert> Fantasztikus.

<Thomas> Az átutalás pedig egy szállodaszoba elõtte való éjjelre.

<Robert> Mindent elrendeztek tehát. No és elmész?

<Thomas> Gondolkodok rajta.

<Robert> Fura egy megoldás.

<Thomas> Igen, attól tartok, hogy esetleg valami kommunista titkos csoport.

<Robert> Miért, kommunista vagy?

<Thomas> Érdekel valamennyire, egy kicsit baloldali vagyok, de nem kommunista. Nem is ádáz kommunista-ellenes. Semmi oka nincs, hogy felkeressenek.

<Robert> Akkor miért lennének azok?

<Thomas> Az üzenetben meg a kommunizmusnak hangsúlyos szerepe volt.

<Robert> Hát, ha minden megoldás rosszabb, akkor a legvalószínûbbet kell elfogadni.

<Thomas> Naja, amíg nem tudok meg többet.

<Robert> Akkor mégis elmész?

<Thomas> Nem vagyok benne biztos. Valószínû, hogy az üzenet nem fenyegetés, bajt nem okoztak, eddig készségesek voltak. Na persze a rejtélyesség mellett.

<Robert> Neked kell eldöntened.

<Thomas> Így van. Van még idõm. Majd meglátjuk.

<Robert> Majd meglátjuk.

A rejtvény megfejtése után az jutott eszembe, hogy visszanézek arra a go játszmára. VIL még mindig nem lépett. Pedig VIL be volt lépve, és játszott más játszmákat. Láttam, hogy velem kb. Azonos erõsségû, olyan 3-5 danos.

<Thomas> helló, azért lejátszhatnánk a játszmát.

Semmi válasz nem volt.

<Thomas> Megfejtettem az üzeneteket.

VIL ezek után sem válaszolt, azonban a játszmában lépett. Ez a lépés már valószínûleg nem jelentet semmit.

<Thomas> Ti kommunisták vagytok?

Semmi válasz.

<Thomas> Vagy kongóiak?

Megint semmi. Csak lépés. Dühösen válaszoltam a lépésekre. Egy idõ után felhagytam a próbálkozással, és hagytam, hogy a "kövek beszéljenek helyettünk". Mindenképpen nyernem kellett.

 

Sajnos elég rosszul álltam. VIL bekerített egy igen nagy csoportomat P9-en, elvágta minden oldalról, és sajnos nem sikerült megélnem vele. Továbbá hamarabb meghaltam, minthogy én öltem volna meg a P6-os csoportot. Vészjósló kezdet. Azonban még a játék kezdetén voltunk. Még sok minden történhet.

Kedd este Robert elvitt egy érdekes helyre: egy go klubba. Bár régóta gózok, de sosem jártam még klubban. Manapság nem is divatos, hisz mindenki a Neten játszik. A klubb a német kultúrházban volt, amely az Aurajoki túloldalán volt, nem messze, közvetlenül az egyik híd utáni utcában.

A német kultúrház egy nagyobb lakás volt csupán, amely régi bútorokkal volt berendezve. A falakon finn tájképek voltak. Nagyon idilli kis képek voltak ezek tóparttal, melybe sziklák nyúlnak és elhagyatott csónakok veszteglenek a parton, nyírfákkal, melyek alatt sárguló avar virított, kis vörös faházakkal vagy szaunákkal. A szekrények valami régi, kemény fából készültek, talán bükkbõl, mindenesetre olyanok voltak, mintha múzeumban lennénk. Az egyik szekrény kihúzható fiókjában voltak a gótáblák és kövek.

A klubb vezetõje érdekes módon azonban egy olasz srác volt: Alberto. Alberto egy olyan ötvenes éveiben járó, elvált, fiatalos, mûvészi, tényleg "olaszos" férfi volt. Gyerekei is voltak, de mégis agglegény-életet élt, és a go meg pár mûvészet volt a mindene. Alberto és Robert is erõsebb volt nálam, Roberto olyan 3 kyus volt, Alberto talán 1 kyus is.

Szerencsére a góban lehet így is játszani: az erõsebb játékos annyi kõ elõnyt ad, amennyivel erõsebb. Így kiegyenlített a játszma. Ahhoz azonban, hogy a gyengébb játékosnak esélye legyen, nagyon óvatosan kell játszania: nem mehet bele túl bonyolult és kockázatos dolgokba, hiszen abban az erõsebb játékos jobb. A jobb játékos viszont próbál provokálni olyan lépésekkel, amire nehéz egyszerû és jó választ adni: kockázatos, bonyolult, harcolós lépéseket tesz. Alberto is ezt tette.

<Thomas> Tudom, hogy ez egy túl merész lépés. Azonban ha itt vágok, akkor abból harc lesz, és nem fogom tudni jól végig vinni, biztos valahol bakizok egyet, és te kihasználod.

<Alberto> Hát kockáztat nélkül nem érdekes a játék.

<Robert> Viszont ha nem vágsz, akkor Roberto túl sok pontot visz el.

<Thomas> Az a dilemma, hogy a pár kõ elõnyömbõl akkor, és annyi ilyen engedményt tegyek, hogy még gyõzzek. Megengedhetek magamnak pár alkalmat, amikor kicsit engedek.

<Alberto> De az a baj, hogy ez nem olyan alkalom. Ez most túl sok, hogy engedd.

<Thomas> De ha engedek, akkor az lehet a vesztem. Hiszen akkor nyerhetsz a harcban.

<Robert> Pont ez a handicap góban az erõs játékos feladata: megtalálni azokat a pimasz lépéseket, amik túl sokat visznek, amire van valami jó válasz, de azt a gyengébb játékos valószínûleg nem látja. Ha sikerül elég ilyet találni, és a harcban is szerencséje van: a gyenge játékos hibázik egyet, akkor nyert. Ha valamelyik nem jön össze, akkor veszít.

<Alberto> A mester a tanítvány hibáiból él.

A harcba természetesen belementem, hiszen ha engedtem volna, veszítettem volna. Így is veszítettem, de legalább nem volt unalmas.

Mint már írtam, igazi fa táblákon igazi üveg kövekkel játszottunk. Mondjuk az igazán antik kövek kagylóból és palából készültek, a tábla meg tikfából, de azért fizikai kövekkel és táblával játszani már maga élmény volt.

És megtanultam valamit, amit hajdan minden kezdõ megtanult: a go köveket nem hüvelyek és mutató újjal fogva tesszük le, mint bármi mást, hanem mutató és középsõ újjal. Ez egy igen furcsa, de elegáns mozdulat. Az oka az, hogy így sûrû állásban kevesebb bolygatással lehet elhelyezni egy követ.

<Thomas> Mondd Alberto, miért jó a klubban gózni? Miért nem otthon a gépen góztok?

<Alberto> Nem szeretem annyira a gépet. Itt az emberekkel, társasággal jól érzem magam, a gép olyan személytelen, és az ember is a gép másik oldalán. Hiába látom, hiába hallom. És a kövek koppanása is fontos a táblán. Érezni akarom, ez az élet, nem a virtuális.

<Robert> A hangulaton, társaságon kívül van még egy ok. Kimutatták, hogy egy kicsit jobban tanul az ember, ha a játék valós, fizikai játék. A motoros tevékenység az agyban serkenti a tanulást. Lehet, hogy több agykérgi terület vesz részt a dologban, és a tanulásban is.

Ezek után egy másik, 1 danos fiatal sráccal játszottam, akinek a nevét nem jegyeztem meg. Õ is simán lealázott, de közben láttam, hogy oda se figyel, és alig gondolkodik. Bosszantott a flegmasága, és különösen, hogy így is megvert. Mondjuk kevesebb kõ elõnyt kértem, mert mindig nehéz helyzetbõl szeretek játszani. Abból tanulok. Aztán meg ez egy kis pszichés könnyítés: ilyen helyzetbõl nem veszthetek: kikapni nem szégyen, nyerni dicsõség.

Megfogadtam, hogy ezt a srácot egyszer megverem góban. Nehéz fogadalom volt, mivel a srác fiatal volt, tehát alapból gyorsabban fejlõdött. Egy okom volt reménykedni: ha ilyen flegma, talán lassabban fejlõdik. Én pedig megfelelõ ambícióval leelõzhetem. Mert nem csupán megverni akartam, az lehet véletlen is, hanem leelõzni a hivatalos ranglétrán. Bosszantanak az ilyen pimasz kis flegma emberek, és megérdemli, hogy egy leckét kapjon.

Az igazi táblán egyébként azért sem játszottam jól, mert a számítógéphez szoktam. A számítógép mindig nagyon szabályosan helyezi el a köveket a rácson. Mi viszont egy kicsit rendezetlenül. Persze mindig egyértelmûen kell elhelyezni a követ, de valahogy a zavarosabb, cikkcakkosabb állás zavart, nem láttam át olyan jól, mint a számítógépes ábrát.

 

"Egyél jól, aludj jól, és nyerj két követ". Én úgy gondolom, ez a mondás a nyugodtan, munkával megnyert elõrehaladásról szól. Lassú lépésekkel megoldottam a rejtély nagy részét. Tehát jól aludhatok. Vagy még sem?!

Ha jól ismered magad és az ellenséged, nem kell félned száz csatától sem

A fényképpel az egyetemrõl az is volt a gond, hogy nem volt színes, tehát ha van a Neten képe, az lehet grayscale és bináris is. Ez az algoritmus kis módosítását igényelte, hogy figyelembe vegye a két esetet. Mindenesetre a kép ezek szerint nagyon régi volt, és kétségeim voltak, hogy talál-e az algoritmus bármit is.

Arra is gondolni kellett, hogy a képem egy nagyobb kép részlete, vagy mások ennek csak egy részletét digitalizálták. A kulcs egy nagyobb rész megegyezése volt.

A legközelebbi meglepetés azonban az volt, hogy a számlámra két átutalás történt. Az egyik összeg 102 euróról szólt és a megjegyzés hozzá "Sampo" volt. Mint utánanéztem, a "Sampo" a csodamalom neve a Kalevalában, de egy biztosító és hotellánc is egyben. A 102 euro pedig elég jól hangzott egy szoba árának, és valóban, a Samponak volt ennyiért szobája. Nagyon profi vagyok már ebben a detektívesdiben.

Teljesen ledöbbentem. Vajon a kongói terroristák minek küldenének pénzt? Lehet, hogy nem áldozat vagyok, hanem valamire fel akarnak bérelni. Igaz, hogy annak meg kevés volt a pénz.

Többször visszamentem az Old Banksba, hátha összefutok ugyanazzal a szõke lánnyal, de nem futottam. Nyilván, nem fog visszajönni, mert lebukna. De jó ürügy volt ez egy kis kikapcsolódásra.

A szõke lány helyett másvalakivel ismerkedtem meg, szokásom szerint a finnek beszélgetését hallgattam, amibõl persze nem értettem semmit. Hiába volt a lakkikonén szótár, mire összekeresgéltem egy mondatot, a beszélgetés már hetedhét határon túl járt. Igazság szerint meg csak pár szót találtam meg, mivel nagyon nehéz elkapni olyan szavakat, amiket nem értek, aztán nem tudtam, hogy írják õket, végül pedig a finn ragozási rendszerrõl semmit nem tudtam. Így a ragozott szavak töveit nem tudta kitalálni. Bizonyára sok esetben a rag módosítja a szótõt is.

Inkább az embereke figyeltem. Általában azt nézem, hogy egy-egy ember milyen személyiség lehet, mivel foglalkozhat, mennyire lehet okos, vagy buta. Igyekszek az átlagos emberekrõl is képet alkotni, és fõleg a finnekrõl. Nem szeretem a nemzetekrõl szóló sztereotípiákat, mivel minden nemzetben nagyon sokféle ember van, és legfeljebb egy nagyon gyenge trend lehet az átlagban. Ilyen trendeket viszont óvatosan meg lehet állapítani. Nos, azt hiszem, akkor is éppen belemélyedhettem egy ilyen filozofálgatásba...

...Amikor egyszer csak német beszéd ütötte meg a fülemet. Megint egy lány csoportról volt szó, akik megint mögöttem ültek. Nagyon kíváncsi voltam, de nehéz lett volna feltûnés nélkül odanézni. Figyeltem a beszélgetést - genetikusok lehettek – és próbáltam valami megoldást találni, hogy megszólítsam õket. Sok fantasztikus ötlet jutott eszembe, mire egy idõ után rájöttem, hogy a helyzet elég szerencsés ahhoz, hogy a legtermészetesebb indokkal szólítsam meg õket: azzal, hogy németek.

Nem olyan nagy csoda, de azért elég érdekes Turkuban németekkel találkozni, így nem utasítottak vissza. A legjobban egy Katrin nevû lány tetszett, aki karcsú volt, közepesen hosszú, szõkés, hullámos hajú volt, és szép, karakteres arca volt. Kicsit az orra úgymond karakteres volt, de éppen csak annyira, hogy ettõl még szebb lett. A másik két lányt Susannának és Sandrának hívták. Susannára és Sandrára alig emlékszem, semmi érdekeset nem találtam bennük. Susannának barnás volta haja Sandra szõke, de egyébként semmit nem tudnék róluk mondani. Nem voltak attraktívak, de csúnyák sem.

Egyébként viszonylag rossz a megfigyelõképességem az emberekkel kapcsolatban. Csak a legfeltûnõbb dolgokat jegyzem meg róluk, már a szemük színére sem emlékszem. Persze valahol tudat alatt sok információt el kell, hogy raktározzak, hiszen semmi gondom nincs az arcok felismerésével. De általában meg nem tudnám mondani, hogy ki hogy néz ki pontosan.

Visszatérve a lányokkal való beszélgetésre. Hamar elkezdtünk beszélni Turkuról, a finn nyelvrõl, a munkánkról. Persze a lányoknak ez már unalmas is lehetett, de mivel jobb témám nem volt, kezdtem a kézenfekvõvel. Majd akad valami, amivel közelebb férkõzhetek, és megtöröm a felszínességet. Nem szerettem ugyanis az unalmas, felszínes témákat. Leginkább Katrinhoz és Katrinnal beszéltem, de udvariasan sokszor többes számban kérdeztem, hogy aztán Katrin válaszán túl más ne is nagyon érdekeljen.

<Thomas> Látom németek vagytok, mit csináltok itt?

<Katrin> Kutatni jöttünk ide egy projectre, genetikusok vagyunk mindhárman.

<Thomas> Miért pont ide?

<Katrin> Máshol nem nagyon van kutatás, otthon meg pláne nem.

<Thomas> Á, értem, akárcsak nálam, az IT-ben is ez a helyzet, de mondjuk ezt mindenki tudja. - Nem tudtam, hogy genetikában is ennyire ez a helyzet. - Szóval ezért kellett ide jönnötök. Gondolom, jobban éreznétek magatokat otthon.

<Susanna> Hát ja, ez a téli sötétség, meg a borzalmas hideg szörnyû. Inkább dolgoznék valami trópusi helyen, mondjuk Görögország.

<Thomas> Görögország nem egészen trópusi.

<Susanna> Csak vicceltem, manapság egyébként eléggé az. Most nyáron is 40 fokok voltak.

<Thomas> Naja, legyen mondjuk fél-sivatag.

<Katrin> Én legszívesebben télen lent lennék a Kanári-szigeteken, tavasszal Görögországban, nyáron pedig talán akár itt is lehetnék. Végig olyan 25 fokban.

<Thomas> Nem unalmas?

<Katrin> Hát szerintem nem.

<Thomas> Szerintem az volna. Nekem mindenképpen, de egy idõ után mindenkinek. Például én ezt a sötétséget is úgy fogom fel, hogy valami más, valami érdekes. Szívesen mennék fentebb, hogy az örök sötétséget is megnézzem. Sõt, élnék is ott.

<Katrin> Fura egy alak vagy te.

<Thomas> Hát valahogy az nagyon fontos nekem, hogy érdekes legyen minden. És a kellemetlenség az csak a kisebb dolog.

<Katrin> Viszont itt az emberek unalmasak kicsit.

<Thomas> Hát ti jobban tudjátok, lehet.

<Katrin> Nem olyanok, mint otthon, ahol bárki bárkivel barátkozik, közvetlenül beszél, megszólít.

<Thomas> Bizonyára. Állítólag a németek se voltak ilyenek a múlt századig, csak a sok bevándorló teljesen átalakította a kultúránkat.

<Sandra> Szerintem az jó, hogy itt rend van, meg lehet bízni az emberekben, nem olyan hirtelenkedõk az emberek.

<Susanna> És a közbiztonság is jobb.

<Thomas> Értem. Jó tudni ezeket, én mondjuk csak a sztereotípiákat ismerem.

<Katrin> Igazak.

<Thomas> Valószínûleg nagy átlagban egy részük igaz. Az nekem is tetszik, hogy itt valahogy nyugodtabbnak tûnik a hangulat. Ugyanakkor szeretem az otthoni nyüzsgést is. Bár csak egyesíteni lehetne õket!

<Katrin> De hát ellentétesek.

<Thomas> Nem egészen, amire gondolok, hogy lehetnének az emberek nyíltak, közvetlenek, energikusak, akár szenvedélyesek is, olyan dolgokban, amiben ez jó, ugyanakkor megbízhatóak, megfontoltak olyan dolgokban, ahol ez a szükséges. Egy spontán ember lehet megbízható.

<Katrin> Túl sokat vársz el az emberektõl.

<Thomas> Nekem valahogy ez evidens, hogy tök jó lenne, és akkor miért sok?

<Katrin> Nehéz megcsinálni.

<Thomas> Szerintem nem nehéz, ha az ember tudja, szeme elõtt tartja a célt, és hogy ez miért jó. De ne menjünk bele!

Egyrészt láttam, hogy túl hamar elmentünk filozófiába, és a másik két lányt nem érdekli, másrészt pedig Katrinnal ez egy konfliktusba is torkollhat, ami semmiképpen nem elõnyös, amikor az elsõ benyomást szerzi. Egy kicsit kevésbé problémás területre tereltem a dolgot.

<Thomas> Viszont az is tök jó, hogy itt minden modern, elõrébb vannak a fejlõdésben. Itt minden hamarabb van, lehet villogni az otthoniaknak.

<Katrin> Nem tudom, a genetika minket nagyon érdekel, de ezekkel az újabb és újabb IT dolgokkal nehéz lépést tartani.

Láttam, hogy ez sem olyan jó téma. Katrin egyébként nem viselt lakkikonét, hanem hagyományos kenykéje, azaz mobilja volt. Kényelmetlen egy dolog, de úgy látszik, nem szereti a lakkikonét.

<Thomas> Nekem nagyon tetszik az, hogy ilyen hiper-modern a város, de van történelme is. Szívesen vagyok egy olyan városban, ahol van néhány szép épület.

<Susanna> Igen, és ráadásul itt van pénz is a karbantartásra. Mert hiába van nekünk sokkal régebbi, szebb, több látnivalónk, ha a városok mocskosak, omladozóak.

<Thomas> Így van. És emellett én azért szeretek modern lakásban lakni, és azt is, ha a városban van sok modern dolog is. Inspirál a futurmizmus, a fejlõdés látható jelei.

<Katrin> Én is inkább egy új lakásban laknék, mint egy régiben.

<Sandra> Én inkább egy régi lakásban laknék. Egy szép, klasszikus lakásban nagy szobákkal, függönyökkel, klasszikus bútorokkal.

Kiderült, hogy Katrinék, rendszeresen játszanak társasjátékot, és egy nemzetközi társaságban bridzsel is. Mutattam némi érdeklõdést a társasjátékok iránt, mivelhogy tényleg jó kikapcsolódás volt, de még inkább a bridzs iránt, mivel ott Katrinnal külön is találkozhatok. Persze nem teljesen külön, de mégis volt elõnye németként menni egy nemzetközi társaságba, ahol kicsit így összetartozunk.

A másik dolog, hogy bridzselni mindig is meg akartam tanulni, és sosem sikerült. Érdekes játéknak tûnt, kicsit nemesebb, bonyolultabb, mint a többi kártyajáték. Úgy váltunk el tehát, hogy voltak kilátások a folytatásra.

Közben visszajött Robert, és úgy döntöttem, hogy elmondom neki, mi történt. Kénytelen voltam valamivel indokolni, hogy miért nem dolgoztam annyit, másrészt nem voltam benne ugyan biztos, de valószínûtlennek tartottam, hogy õ van a dolgok mögött. Túl sok minden történt, és nem tûnt már poénosnak.

<Robert> Hello, hogy megy a munka?

<Thomas> Haladok, milyen volt az út?

<Robert> Semmi különös, sokadjára teszem meg.

<Thomas> Na figyelj, nem dolgoztam annyit, mint lehetett volna.

<Robert> Mert?

<Thomas> Közbejött valami.

<Robert> Valami gond van? Megoldjuk.

<Thomas> Nem, gond tulajdonképpen nincs, csak egy rejtély.

<Robert> Rejtély? Nocsak.

<Thomas> Bizonyos fura dolgok történtek, amelyeknek ki kell derítsem az okát.

<Robert> Miféle fura dolgok?

<Thomas> Rejtélyes üzenetek. Megváltoztak a képeim a falon, a Dali helyett egy jordániai mûvész képe jelent meg. A zenéim közé egy bizonyos Simply Red zenéje került.

<Thomas> Nem ismerem.

<Robert> Én sem, ezért biztos, hogy nem tévedek.

<Robert> Ne hülyéskedj, biztos csak valami hiba.

<Thomas> Nem, kaptam egy üzenetet egy go játszmában, és egy fényképet.

<Robert> Úgy érted, hogy régi, papír-fényképet?

<Thomas> Aha, és meg kell találnom, mirõl szól

<Robert> Értem.

<Thomas> Õszintén, nem te voltál?

<Robert> Nem.

<Thomas> Mondd el, mert nem vicces már.

<Robert> Hát én legfeljebb egy képet változtattam volna meg, és valami poénosabbra. De nem viccbõl. Pláne nem most, a kongó-prion után.

<Thomas> Ja, gondoltam. De érted, ez most nem hagy nyugton, meg kell oldanom.

<Robert> Ok, értem. Egyébként is annyit dolgozol, amennyit bevállalsz. Csak a pénz is annyi lesz.

<Thomas> Ok, nemsokára meg leszek ezzel a dologgal, kellett írnom egy képkeresõt.

<Robert> Ja, a kép megkeresésére?

<Thomas> Hát értelemszerûenJ. Egyébként érdekes probléma.

<Robert> Ja, megbeszélhetjük, tényleg érdekes.

Ezután belemélyedtünk az algoritmus kérdéseibe. Robert gyorsan kapcsolt, és jó tanácsokat adott. Rendes "fõnök" volt, bár ma már ilyenek nemigen vannak.

Másnapra sikerült is befejezni az algoritmust. Utána kb. 20 órát futott, mire átfésülte a Net nagyobb, sûrûn összekötött, központi 89%-át, és nem talált semmit. Nem sok valószínûsége volt, hogy a maradék, egyre lassabban felkereshetõ zugokban van valami, de hagytam tovább futni.

Robert ötlete volt az, hogy lazítsunk a keresés feltételein addig, amíg nem lesz találat pár órán belül. Nekem ez eszembe sem jutott, mivel a kérdést túl idealisztikus úton közelítettem meg: én olyan algoritmust akartam alkotni, amely azonosítja a képet. Robert praktikusabb volt, rámutatott, hogy olyan algoritmus kell, amely segít megtalálni a képet. Nem baj, ha az algoritmus kihoz 100 képet, ami rossz, ha közöttük kihozza a jó képet is. Az azonosítást mi emberek is megcsinálhatjuk. Nem kell rögtön MI-t alkotnunk, hanem csak egy segédprogramot.

Szerencsére az algoritmus újrafuttatásában már nem kellett a Netet újratérképezni, mivel azt az elõzõ futtatásban lementettem. Nemsokára meg is volt az a beállítás, amely kihozott pár száz képet az elsõ pár órában. Ezek után már csak reménykedni kellett abban, hogy a jó kép köztük van, és át kellett nézni õket, ami csak néhány perc volt.

Mulatságos volt, hogy miféle képek voltak a találatok között. Különféle kisebb-nagyobb képek, mindenféle olyan formákkal, amelyek pár részletben hasonlítottak az egyetem képére.

Kb. tíz perc múlva, a képek ideges, de monoton nézegetése közben egyszer csak ott állt a fényképem szinte teljesen ugyanabban a nagyságban, de egy másik felbontásban a szemem elõtt. Visszatekertem rá, mivel persze a kezem már túl ment rajta, mire az agyam észrevette. Ki kellett keresnem a róla szóló szöveges információt is. Sajnos oroszul volt.

Két lehetõségem volt, vagy megpróbálom az orosz szöveget lefordíttatni, vagy hátha van egy ugyanilyen kép egy érthetõbb nyelvû címen. Ez utóbbit próbáltam meg elõször.

Ez a keresés már könnyebb volt, hiszen most pontosan ugyanazt a file-t, azaz bináris egyezést kerestem. Feltételezhettem, hogy ugyanazt a digitalizált képet felhasználhatták más nyelven is. És igazam lett. Nemsokára ott állt elõttem egy angol ismertetõ oldal a Kazani Egyetem történetérõl.

Kazani Egyetem. Ennek meg mi köze van a többihez? Értesítettem Robertet, aki nagyon örült, fõleg, hogy az õ ötlete hozta meg a sikert. Számára ez volt a lényeg, nem nagyon érdekelte az, hogy a rejtély továbbra sincs megoldva. Engem meg a rejtély érdekelt, az algoritmus sikere csak egy eszköz volt. Kicsit elbeszéltünk egymás mellett, és minden bizonnyal Robert úgy érezte, hogy jobban is örülhetnék az algoritmus sikerének.

Ezen kívül sikerült megfejteni a go játszma titkát. A péntek nyilván egy napra utal, amelyhez a lépések nyilván a dátumot adták meg. Pontosabban az idõvel együtt. Ha ugyanis fehér lépéseibõl elhagyjuk a betûket, akkor a következõ számokat adja: 5626106. Az eleje pont a jelen év, és miért is adna meg valaki találkát teljesen más évre? Tehát 2056.02.06:10:06. Más értelmes kombináció a közeljövõre nem nagyon értelmezhetõ. Ahhoz képest, hogy így meg volt kötve a keze, az ellenfelem egészen értelmeseket tudott lépni. Végül is az 5. 6. és 10. Sor nem nehéz. A C2-n tett furcsa lépés pedig így érthetõvé vált.

Azonban nekem az örömömet elnyomta az, hogy a rejtély még mindig megoldatlan maradt.

 

"Ha jól ismered magad és az ellenséged, nem kell félned száz csatától sem". Jelen esetben a gond az volt, hogy nem ismertem az ellenséget. Mindent megpróbáltam, hogy kiismerjem, remélem, ez elég lesz. Biztatóbb lenne, ha a mondás úgy szólna: "Ha nem ismered az ellenséged, de jól ismered magad, nem kell félned száz csatától sem".

"Sokszor, mire észreveszed, hogy fehér játszadozik veled, sokkal később van, mint a bajok kezdete"

Másnap eszembe jutott a kép az egyetemről. Elővettem. Mi köze a kongóiaknak egy ilyen klasszikus egyetemhez? Mit akarnak ezzel? Eddig nem okoztak kárt. Vagy lehet, hogy valami üzenni akar ezekkel a dolgokkal? Talán nem is a kongóiak? De miért nem hívnak fel? Nyilván tudnak rólam sok mindent, hiszen még a lakásszámítógépembe is beavatkoztak. Tehát engem felhívni gyerekjáték lett volna nekik. Szóval, akkor miért így üzennek? És minek rejtélyben, miért nem egyenesen? Sok kémtörténetet lehet olvasni, meg történelmi regényt, ahol ilyen előfordul, de ma már ebben az ultra-modern világban, ugyan kinek, mi okból lenne erre szüksége?

És mi van, ha mégis a kongóiak azok és játszadoznak velem? És mit akarnak elérni?

Elhatároztam, hogy megfejtem az üzenetet, még ha a munkámból is kell időt elvenni. A képpel az volt probléma, hogy nem volt elektronikus, így nem tudtam a Neten keresni. Persze nem volt gond digitalizálni bármelyik kamerával, csak ezzel nem valószínű, hogy ugyanazt a digitális képet hozom létre, ami a Neten fent lehet. A Dali utánzatot azért volt könnyű megkeresni, mert már megvolt a Neten, és annak pontos digitális másolatát kaptam meg. Egy file bitenkénti azonosságát pedig könnyű volt azonosítani. Volt is erre kereső szolgáltatás. Ehhez képest nagyon nehéz egy olyan képet megtalálni, amely egy kicsit más felbontásban ábrázolta ugyanazt. Pláne, ha esetleg ugyanannak a látványnak egy kicsit más felvételéről lett volna szó.

Azt reméltem, hogy ennek a képnek az eredetijét mások már digitalizálták. Ez esetben csak annyi a gond, hogy a kép digitalizálása nálam egy kicsit máshogy sikerült. Ha viszont ugyanezt a fényképet sosem digitalizálták, akkor még ha van is ugyanannak az egyetemnek egy hasonló ábrázolása, szinte lehetetlen megtalálni.

A másik probléma az volt, hogy ilyen, hasonló képet kereső szolgáltatás viszont nem volt: magamnak kellett megírnom a programot. Ehhez bele kell ásnom magam az Internet 3.0 protokolljaiba, a robotok írásába, illetve a képfeldolgozás rejtelmeibe. Különféle transzformációkat kell találnom, és olyan MI algoritmusokat, amelyek tudnak hasonló tartalmakat megfelelően rugalmasan detektálni. Szerencsére mindez valamennyire a szakterületem. A következő pár hetet ezzel fogom tölteni.

Amikor ráuntam a kereső program írására, kimentem az erkélyre. A nappal a finn tartományban ilyenkor igen rövid. Ez a fehér éjszakák ellentéte, a sötét nappalok. Azért nem olyan vészes. Soha életemben nem láttam ilyen kristálytiszta, hideg időt. Soha életemben nem volt még -5 foknál hidegebb. Most pedig -15 fok volt. A nap annyira alacsonyan volt, hogy gyakorlatilag nem melegített: nappal is ugyanolyan hideg volt, mint éjjel. Sőt a leghidegebb pont épp az egyik nappal, délben volt. A folyó befagyott jegén a szél mintákat rajzolt a hóból.

Az erkélyen viszont viszonylag meleg volt, a kaktuszoknak megfelelő, téli 15 fok körül. A kinti hóformák hasonlítottak a sivatagi dűnékre, és ez a kaktusszal érdekes asszociációt alkotott. Éppen telihold volt, és a hold ilyenkor nappal is látszik néha, pont a malom mellett fénylett a domb felett. A nap pedig a hátam mögött volt, háromkor már kicsit nyugodóban, és az ég alja mindenhol vörös és sötét kék volt. Az egész egy sci-fi könyv borítójára emlékeztetett, mintha két napja volna a Földnek...

A havas meditálás után eszembe jutott, hogy a többi adaton is gondolkozhatnék. Nyitottam nekik egy adatlapot, és feldobtam az alap adatokat.

Az első Ayshin Salaam képe volt Lauri Ylönen-ről. Oda tettem a "Rasmus" és "Dali" szót is emlékeztetőül, hátha van valami köze a dologhoz. A második egy ismeretlen kép volt egy az égbolt valamelyik ismeretlen csillagáról, amely egy vörös óriásnak tűnt, de nem lehetett azonosítani, hogy éppen melyikről van szó. Rákerestem a Neten, de nem találtam meg ugyanezt a képet. Ezt is majd az én képkeresőmmel kell megpróbálni. Aztán ott volt az északi fény hologram, azon nem volt mit azonosítani. Ott volt továbbá a Simply Red zene, őróla volt minek utána nézni, végül a go játszma, amit külön meg kellett fejtenem. Szeretem az ilyen feladatokat.

Feltételeztem, hogy ezek az adatok valahogy összekapcsolódnak, de nekem sehogy sem látszottak összefüggeni. Beírtam a keresőbe ezeket az adatokat együtt, de semmi értelmesnek tűnő nem jött ki. A kereső talált néhány olyan véletlen korrelációt, amit megnézve én hülyeségnek találtam.

Sem a Rasmus Simply Reddel, sem Hiary az északi fénnyel, sem az Apocalyptica a góval nem adott ki olyat, ami a véletlen egybeesésnél gyanúsabb lett volna. Azt reméltem, hogy ha valahol meg tudom tenni az első lépést, akkor könnyebb lesz előre haladni. Nos nézzük sorban.

Wijdan Hiary (1998- ): egy jordániai művész, képeit általában különféle klasszikus festők újrafeldolgozásaiként alkotja, mint például Monet, Picasso, van Gogh... Lehet, hogy erre kellene tovább menni? Lehetséges, de elsőre nem ástam mélyebbre. Felírtam ezeket az adatokat. A Laurit ábrázoló képet a gyilkosság után, 2024-ben alkotta, és ezzel lett világhíres.

Lauri gyilkosa egy bizonyos Ikrama Goldan nevű palesztin eredetű férfi volt, aki Finnországban kapott menekült státust a 20-as években, és a Rasmus dalai, és Lauri számára felháborítóan istentelen viselkedése és nyilatkozatai annyira provokálták, az éppen tetőpontján lévő intifada pedig annyira tűzbe hozta, hogy végül a fegyverhez nyúlt. A tett hatása akkora volt a politikai életre, hogy később, amikor a palesztinok végre lenyugodtak, és belátták, hogy saját országukat rombolják az állandó ellenségeskedéssel, és pár éve Helsinkiben írták alá a békeszerződést, a palesztin elnök bocsánatot kért Ikrama helyett a tettéért.

Lehet, hogy valamilyen továbbra is aktív palesztin mozgalom van a háttérben összefogva a kongóiakkal? Ugyan semmi okuk nem volna rá azon kívül, hogy én is ateista vagyok, viszont senki sem ismer, és semmi oka ilyenre. Ráadásul ez az üzenet annyira nem tűnt fenyegetőnek. De lehet, hogy az az igazság, vagy összekevertek valakivel.

Nos, mit lehet tudni Lauriról? Lauri Ylönen (1979-2023) a Rasmus énekese, amely halála előtt pár évvel oszlott fel véglegesen. Ikrama golyója Tamperében érte, ahol letelepedett. Felesége és egy gyereke volt.

Mi lehet ebben az üzenet? Ha trükkös az illető, akkor lehet az a megoldás, hogy a Rasmus az Erasmus megfelelője. Több híres ember is van ilyen névvel, például Rotterdami Erasmus, a híres filozófus. Csak minek üzengetne nekem valaki valami filozófusról? Vagy ő csak egy további láncszem?

Simply Red egy manchesteri zenekar volt, akinek énekese Mick Hucknal (1960-2019) volt eredeti nevén. A zenekar neve a becenevéből jött, amely hajára utalt, és a Manchaster United drukkerségére, valamint baloldali politikai nézeteire. A szám címe, amit hallottam, "If you don't know me by now", ami egy nagy sláger volt annakidején állítólag. Később szóló karrierbe kezdett, majd politikus lett a munkáspártban. 2019-ben halt meg Párizsban.

Az Apocalyptica egy helsinki zenekar, akik csellón játszottak először Metallicát, majd más heavy metal számokat, végül egyre több saját számot. Rengeteg klasszikus és heavy metal számot adtak elő másoktól. Ezen a nyomon nem lehetett tovább haladni, legfeljebb megerősíthetett valami mást.

Nos, ezek voltak az alap információk, és akárhogy is gondolkodtam, fogalmam sem volt, mi köti össze őket. Az egyetem képének megfejtésétől vártam a megoldást.

Este lementem sétálni a folyóra. Elkezdett esni a hó, és tudtam, hogy másnap olvadni fog. -5 fok volt, és a -15 után már egészen enyhének tűnt, mintha tavaszodna. Ennyire hozzászokik az ember. De most még nem olvadt, sőt, igen nagy pelyhekben hullott a hó. Egyszerűen nincs a világon semmi ehhez fogható mindennapi jelenség. Nem bántam, hogy egyedül vagyok, hogy eljöttem otthonról ebbe a tartományba, mivel itt minden egészen jónak tűnt.

Hatodika ünnepnap, de nekem nem mond semmit. Az ilyen keresztény ünnepeken mindig dolgozok, itt meg pláne nem volt mit tennem. Inkább a vakációmon fogok pihenni, mint ilyen előre meghatározott napokon. Robert megengedi az ilyen lazaságot.

A hó közben elolvadt, és az időjárás majdnem olyan melegre fordult, mint otthon. Pár fokkal volt csak kevesebb, de ritkán fagyott, és több hó már nem esett, csak eső. Utáltam az ilyen időt. Főleg most, hogy ízelítőt kaptam az igazi télből. Sok értelme nem volt kimenni, az egyetlen kikapcsolódásom már csak a szauna volt.

"Sokszor, mire észreveszed, hogy fehér játszadozik veled, sokkal később van, mint a bajok kezdete". Tudni kell, hogy a hagyomány szerint fehér általában a mester, és fekete általában a tanítvány egy go játszmában. Ez az idézet azt az érzésemet illusztrálja, hogy valaki játszadozik velem, és túl későn fogok rájönni, hogy mi a helyzet. Minden erőmmel azon voltam, hogy utolérjem ellenfelemet, még akár a munka rovására is.

"Ha kétséged van, játssz tenukit. De sose legyenek kétségeid, ha támadnak."

A karácsony eseménytelennek indult. Elkezdtem beleásni magam a munkába, megismerni a problémákat, gondolkodni a megoldásokon. A karácsony magánya csak néha tört rám egy kis melankólia formájában, de az eszem hamar elhessegette az értelmetlen szenvedést.

Zita hívott fel 26.-án ismét. Most persze otthonról.

<Thomas> szia,

<Zita> szia, nos, hogy vagy, nem vagy magányos?

<Thomas> Bocs, de, most már unom a témát. Annyiszor kérdezitek, mintha belém akarnátok szuggerálni, hogy karácsonykor egyedül magányosnak kell érezni magam. Nos nem, semmi különös nincs ebben a napban, csak egy konvenció.

<Zita> Jó, jó, bocs. Mit csinálsz akkor?

<Thomas> Nagyrészt dolgozok, és a várost járom. Már csak azért sem érzem rosszul magam, mivel itt van ez a csodálatos város.

<Zita> Szóval tetszik minden?

<Thomas> Aha, nagyon. A klasszikus kinézete, az Aurajoki otthonos kis kanyarulata, és az ultramodern csodák, amik itt vannak. Ja és a tél. Most látom, milyen szép tud lenni a tél, ha igazi, kár, hogy nekünk otthon nincs ilyen. Képzeld, tegnap reggel befagyott a folyó.

<Zita> Ne hülyéskedj. Egy folyó, befagyni?

<Thomas> Bizony, -15 fok van. Azt mondják valami kivételesen hideg ez mostanában. Ilyen csak régen volt itt.

<Zita> Azért én nem szeretném ezt a hideget, nem is tudom, hogy lehet ezt kibírni.

<Thomas> Nekem nem gond, jó a vérkeringésem. Rendeltem kesztyűt, sapkát, sálat. Az ember sokkal jobban hozzá tud szokni, mint gondolnánk.

<Zita> És milyen a munka?

<Thomas> Nagyon érdekes. IT algoritmusok kompatibilitásával, upgradelésével foglalkozok.

<Zita> Nem tudom elképzelni, hogy mi az.

<Thomas> Képzeld el, hogy van egy régi lakkikonéd, és veszel egy újat. A régi lakkikonéd egy csomó dolgot megtanult, ami a te specialitásod: a te hangod felismerésére hangolódott rá, a gondolv a te gondolataidat tudja olvasni, a kamera a te szemed pozícióját követi, stb…

<Zita> Jó, hát akkor átmásoljátok ezeket a dolgokat az újra, nem?

<Thomas> Nem olyan egyszerű, mert az új meg tud egy csomó mindent, ami új, azt nem szabad felülírni.

<Zita> Á értem a problémát. Akkor ez olyan, mint mondjuk a felnőttképzés.

<Thomas> Hát, bizonyos értelemben jó hasonlat. Olyasmi. Meg kell tanítani az újnak, amit a régi tud, gyorsan, és automatikusan. Az a lényeg, hogy nem a felhasználónak kell újra tanítania, hanem a régi algoritmus tanítja az újat.

<Zita> Hát ez tényleg érdekes.

<Thomas> Igen, vannak még más problémák, de ebből nagyjából képet kapsz.

<Zita> Jó, ennyi elég.

<Thomas> Nálad mi újság?

<Zita> Hát én kaptam egy új lakkikonét karácsonyra, és hát igen, most a tanításával foglalkozok. Nem tudod megoldani?:)

<Thomas> Mire végzek a kutatással, betanítod az újat. Majd legközelebb.

<Zita> Kár. Mi a fenét érek én veled akkor?:)

<Thomas> Na ne mond, hogy csak ezért hívtál.

<Zita> Dehogy..

<Thomas> Milyen volt a tüntetés?

<Zita> Semmi nagy dolog, nem nagyon érdekli az embereket.

<Thomas> Hát sokszor közönyösek az emberek, de ezúttal szerintem ez a szerencse.

<Zita> Akkor ezek szerint szilveszteri bulira sem mész, ugye?

<Thomas> Ja, nem. De megnézzem a holo-játékot itt.

<Zita> Oké. BUÉK.

<Thomas> BUÉK.

Fantasztikus, hogy az emberek mennyire merevek tudnak lenni. Az életben van egy csomó konvencionális dolog, mint az udvariassági szabályok, szokások, ünnepek. Persze ezek a konvenciók sokszor nem rossz dolgok: Jó időnként ünnepelni, és jó, ha van rá valami ürügy. De miért kell ehhez annyira ragaszkodni, hogy ha valami akadály van, akkor meg szenvedjen az ember? Miért felejtik el az emberek, hogy ezek csak konvenciók?

Az idő körülbelül egy hétig nagyon hideg volt, a végén az emberek a folyón kezdtek el járkálni. Én is lemerészkedtem, hiszen miért ne? Ha elég vastag a jég, lehet rajta járni is. Tudom, elég hihetetlen dolognak hangzik, de a jég bizonyos vastagság felett egész jól bírja a terhet, és nem törik be. Magam is nagyon félve mentem rá a jégre, és a tudatalattim állandóan ugrásra készen, feszülten tartott, miközben a tudatom biztatott, hogy "nyugi, nem szakad be, mások is itt sétálnak".

Hogy a dolog még ijesztőbb legyen, a folyóban a hajók továbbra is ott voltak, és hogy össze ne roppantsa őket a jég, sokuknál buborékoltató volt körben. Ezek állandóan mozgásban tartják a vizet, és egy keskeny kis rést nyitva tartanak a hajó és a jég között. Ráadásul a csendes, téli estében állandó hanggal töltik meg a csendet, egyfajta erős, duruzsoló jellegű háttérrel. A jégen az Aurajoki még csodálatosabb volt, és a minták, amelyet a szél fújt a hóba nagyon megragadtak. Olyasmi volt ez, mint a sivatag szikrázó, szó szerint hófehér homok, amelybe a szél kis mini-dűnéket rajzol bele.

Visszavettem a lakkikonét a fejemre, amelyen Sibelius zenéjét hallgattam, ami nem tartozott a kedvenceim közé, de ehhez a sétához jól illett. Talán még meg is szeretem. Sibelius helyett azonban valami ismeretlen dolog szólt. Fogalmam nem volt, mi lehetett ez, de 20. századi popnak tűnt. Különösebben nem volt rossz, de nem is tetszett. Biztos voltam benne, hogy nincs a kedvenceim között, azaz nem én választottam. Na nem, már mindenhol üldöznek?! A zenét mindenesetre lementettem, hogy majd megkeresem, ha ráérek, hogy mi ez.

Robert valamikor azt mondta, hogy régen szokásos volt, hogy a folyó télen befagyott, és itt korcsolyáztak, jártak, sőt, sífutottak. Az egyik múzeumban volt egy kép, amelyen az Aurajoki olyan, mintha a város fő utcája lenne, és még édességet, meg sült virslit áruló standok is voltak. Ez persze még akkor volt, amikor az ilyet az emberek maguk vették. A sífutás, az meg egy régi sportág, amelyből ma már inkább csak a nordic-walk maradt meg Turkuban. Mondjuk sokkal északabbra, a Lappföldön még lehet síelni is néha. Milyen hideg lehetett itt régebben?

Otthon kikerestem a számot, ami a lakkikoném playlistjére került. Egy bizonyos Simply Redtől származott, és valóban még a 20. század végéről volt. Fogalmam sincs, hogy kerülhetett oda. Mi a fene van, hogy körülöttem minden elromlik? Vagy mit szórakoznak velem a kongóiak? Nem értettem, hogy ha már célba vettek, miért nem robbantanak fel, mérgeznek meg, ahogy szokták. Mit kell ezt így bonyolítani? Mit kínoznak?

Elméleti szakember voltam, és nem IT guru. Nem értettem a hackeléshez. Csak a saját területemhez értettem. Nem tudtam tehát kideríteni, hogy mi történhetett. Ellenőrizni se nagyon tudtam. Továbbra is nyugtalanított a dolog, de nem akartam Robertet ezzel zavarni most. Végül is kár nem történt.

Este kipróbáltam a szaunát. Persze nálunk is vannak szaunák, de a finneknek szinte minden lakásban kötelező a szauna, és sokkal jobbak is. Mivel én szeretek szaunázni, ezért nagyon örültem, hogy itt erre bármikor lesz lehetőségem a lakásomban. Akár minden nap szaunázhatok. Olyan jót aludtam utána, mint régen nem.

A szilveszter buli nélkül telt el, és valahogy a TV műsorokat sem élveztem annyira, mint otthon. Hiába voltak a filmek angolul, a showkat, vicces műsorokat nem érthettem. És még ha a finn szöveget értettem is volna, a poénok egy részét nem fogtam volna fel, vagy nem élveztem volna úgy, hogy nem ismerem a helyi kultúrát. Jó tervnek látszott megint egyet szaunázni, és lefeküdni. Csak az éjféli holo-játékot akartam megvárni.

Érdemes volt... Az erkélyről a Aurajoki egy jó részét beláttam, és itt volt a holo-vetítés lényege. Láthatóan a város is rendezett egyet, amelyben felbukkant az a bizonyos Aurora Borealis is, csak jóval hosszabban. Volt ezen kívül csillagos ég, szupernóva-robbanás, szokás szerint hagyományos tűzijáték-imitáció, és persze a helyi hagyománynak megfelelően Santa Claus is.

A hivatalos holo-játékon kívül viszont -a finn szokások szerint - egy csomó privát vetítés is volt. A finnek elég gazdagok ahhoz, hogy házi holo-játékot vegyenek, méghozzá olyat, ami nem csak egy szoba bevetítésére jó, nem csak számítógépes játékokra, hanem nagyobb, partikon is használható, és persze szilveszterkor is. Felbukkantak tornyok, különféle állatok, és híres sztárok képei. És ami a finneknél különleges: reggelre a hatalmas mennyiségben kieregetett pára megfagyott, és leszitált az égből. Az újév egy mesterséges kis hólepellel lepett meg engem.

Az újév napján kikapcsolódásként egy csomó go játszmát játszottam, és olyan 6 kyu lehetett a szintem. Volt azonban egy bosszúságom. Az utolsó játszmát egy VIL nevű sráccal játszottam. Azonban az első 7 lépés után egyszer csak abbahagyta, és nem válaszolt többet. Az egyetlen dolog, amit üzent ez volt: "Aurora, vasárnap".

Az auroráról rögtön belém villant a hologram, és most már tudtam, hogy jó volt a sejtésem: az sem a normális holo-szórakoztatás része volt, hanem valaki beavatkozott, bár kétségtelenül úgy, hogy teljesen beleillett a képbe. Ami eddig történt, az nem véletlen, nem valami hiba, hanem egész biztosan ennek a Vilnek a műve. Azt nem tudtam, hogy ki ő, és mit akar tőlem. Lementettem a játszmát, hogy gondolkozzak a dolgon. Így nézett ki a játszma:

 

Én voltam fekete, VIL pedig fehér. Elég hülye megnyitás volt, magam sem biztos, hogy jókat léptem. A C2 lépés kifejezetten furcsa, teljesen megzavart. Az egész ügy teljesen megzavart. Kimentem egyet futni, majd egy kocsmában kötöttem ki, sokat ittam, hazamentem, és az ágyba dőltem. Állandóan csak ezek villogtak az agyamban: go, Rasmus, Simply Red, Apocalyptica, Aurora Borealis. Mi a fene okból küldözgetnek nekem ilyet a kongóiak? Mit akarnak ezzel? Azon merengtem, hogy a kongói terroristáktól szokatlan a gózás.

"Ha kétséged van, játssz tenukit. De sose legyenek kétségeid, amikor támadnak.". Ez a mondás arról szól, hogy ha egy bizonyos helyzetben nem tudod, mi a jó lépés, akkor játssz máshol. Magam önkéntelenül is, vagy talán gyengeségből, ezt követtem. Volt egy rejtély, amivel kapcsolatban kétségeim voltak, és úgy tettem, mintha semmi nem volna, helyette mindenféle mással foglalkoztam. A góban is előfordul, hogy az ellenfél egy további lépése tisztázza a kétséges helyzetet. Nekem is eljött az idő, hogy mégis foglalkozzak azzal a problémával, amellyel kapcsolatban kétségeim voltak, mert az ellenfelem végre egyértelműt lépett.A nyugtalanító dolog a mondás második fele, amely már csak a vicces változatban fordul elő, de elég komolynak tűnik. Merthogy komoly helyzetet nem érdemes figyelmen kívül hagyni. A probléma az, hogy nem tudom, mennyire komoly a helyzet, és mennyibe kerül, hogy nem tudom.

 

"Az első lépés(ek)nél semmiképpen ne legyen terved."

Reggel kiderült, hogy a kedvenc parfümömet is be lehet állítani, és az nem a szokásos bevásárló-rendszeren jön be, hanem a fürdőszobába. Rendeltem pár ruhát, amire várnom kellett egy fél órát, és csak azután terveztem elindulni. Kesztyűt, sálat, sapkát, kabátot... Ami kell az ilyen igazi télben.

Addig csináltam egy kezelést az agystimulátorral. Kaptam ugyanis egy nagyon modern TMS-t az EU-tól a terrorizmus áldozataként. Igaz, hogy kézi TMS-eket sokan használnak, mivel szeretnének okosabbak lenni, könnyebben tanulni, műveltek lenni, egy-egy speciális tehetséget megszerezni. Mindenki tudja, hogy a TMS részben hatásos, de valahogy hülyéből még sem lesz zseni TMS-sel sem. Kimutatták, hogy egy olyan 20%-kal növelheti a tanulás hatékonyságát. Ráadásul szakszerűtlenül is használhatják, sok igénytelen modellt nagyon rossz agytérképpel adnak.

Na ehhez képest az én készülékem tök jó volt, mert egy ágyra szerelt, nagyobb készülék volt. A fejtámlán volt látható a felirat: Transcranic Magnetic Stimulator. Tomográf is volt benne, így nagyon pontosan kikísérletezhető, és beprogramozható egy kis terület. Nekem mondjuk most általános gyógyulásra kellett, de később ki tudja, mire lesz jó.

A szeánsz után felhívtam Robertet.

<Robert> Helló Thomas, ezek szerint minden rendben. Milyen a lakás?

<Thomas> Fantastisk, teljesen meglepődtem, hogy ilyen jó hely fogad. Jól választottál, kösz. Jól indul ez a finn élet. – áradoztam, aztán gyorsan hálás munkavállalónak akartam látszani - Mikor kezdünk?

<Robert> Holnap, ma mehetsz egy kicsit városnézni.

<Thomas> Nincs talán még elintézve minden?

<Robert> Dehogynem, ismersz, mindent leszervezek időben, nem vagyok hülye. Csak hadd nézzél körül előbb.

<Thomas> Ok, ezt szeretem, de rendes vagy. – Robert valóban nagyon értelmes, szervezett és emberi. Ezért kedveltem.

<Robert> Te az a fajta vagy, aki virtuális sétát tesz a városban, ahova megy, és előre ismer mindent, amit lát, vagy csak térképen készítesz tervet, esetleg egyáltalán nem készülsz?

<Thomas> Általában térképpel készülök, meg mindent megnézek előre, de most nem készültem, mivel teljes meglepetést akartam.

<Robert> Akkor küldök neked egy útitervet Turkuról, amit én ajánlok. Mégis csak jobb, ha nem mész össze-vissza, viszont teljes marad a meglepetés.

<Thomas> Tök jó, kösz. Viszont a virtuális körülnézésről jut eszembe, megnézhetem a szobádat?

<Robert> Aha, itt még ki is lehet kapcsolni totálra a kamerát, megmutatom.

Megjelent Thomas lakásának képe a falon.

<Thomas> Fantastisk, így totál kamerával olyan, mintha valami furcsa, dupla, ikerszoba volna ez, alig tudom megállni hogy átsétáljak a te oldaladra.

<Robert> Ja, jók a képeid. – Robert stílusa néha kicsit flegma, de én tudtam, hogy nincs e mögött semmi flegmaság. Általában átvettem az ő stílusát, ha beszélgettem vele, és olyankor láttam, hogy lehet így is kommunikálni, nincs ebben semmi. Sőt, kényelmes.

<Thomas> Kösz. A te Bosch képed is jó, csak nem tenném a falra, kicsit nyugtalanító.

<Robert> Engem nem zavar.

<Thomas> Persze, a te dolgod.

<Robert> Azt láttad, hogy vannak holo-vetítők is a szobában?

<Thomas> Ja láttam, de még nem állítottam be. Otthon nem volt, és nincs rá programom.

<Robert> Én is itt szoktam rá. Majd küldök pár játék-programot hozzájuk

<Thomas> Tök jó. Nem vagyok egy játékfüggő, de egy-két játékot lejátszanék holo-vetítőn.

<Robert> Rendben, megdoblak pár lövöldözőssel. Pornó, jöhet?

<Thomas> Elmúlt már az az idő, hogy csorogjon a nyálam pár holo-nőtől, de ha van valami szép, színvonalasan erotikus alkotásod, az jöhet.

<Thomas> Megnézem... Na akkor most menj a városba, kevés lesz az egy nap.

<Thomas> Persze, nem kell kétszer mondani.

Robert nem volt egy nagyon szenvedélyes ember, viszont annál megbízhatóbb, és én ezt szeretem benne. A legnagyobb nyugalommal jöhettem ki ide, mert tudtam, minden rendben lesz.

A holo-vetítő most jön be a divatba, otthon csak a gazdagoknak van, mert drága, és viszonylag sok áramot is fogyaszt a párologtatás miatt. Főleg a nagyobb méretűek. Másrészt viszont pont szobapárologtatónak nagyon jó. A finnek szeretik, itt víz, és energia is bőven van. Mellesleg az energia is leginkább vízből.

Az áramszámlán meg nem fogok most annyira fukarkodni, jól fogok keresni, és már nem kell úgy spórolni, mint otthon. Valamikor élni is kell, és már nem fogok a jó érzés rovására spórolni. Elvégre spórolásnál most már csak jobb lakásról, kocsiról, lakkikonéról van szó, amik nem létszükségletek, hanem luxus dolgok. Annak meg mi értelme, hogy az egyik kényelemről lemondjak egy másik luxus javára?

Így merengtem éppen, amikor észrevettem, hogy a hívás után, amikor a Dali kép visszajött a képernyőre megváltozott. Az a híres, darabokból álló Lincoln kép volt az, de most nem Lincolnt ábrázolta, hanem Lauri Ylönent, a kedvenc zenekarom, a "The Rasmus" volt énekesét. Sajnos egy felháborodott, és megzavarodott muzulmán fanatikus megölte, ha jól emlékszem 2023-ban. Nagy botrány volt, kb., mint a Lennon gyilkosság. Nem tudtam, mi történhetett a képpel. Először hibára gondoltam, hogy kompatibilitási probléma miatt rossz kép állítódott be.

De aztán határozottan emlékeztem rá, hogy a jó Dali kép volt beállítva a hívás előtt. Egyáltalán, létezik ilyen kép?- gyanakodtam. Gyorsan lekerestettem, és megtaláltam, hogy egy olyan Dali utánérzés, amely pár éve készült. Egy bizonyos Wijdan Hiary, jordániai művész alkotása, elég sok ilyen van ma, divatosak a 20. századi utánérzések.

Mi a fene ez? Talán valami hiba történt? Vagy Robert tréfája? Első reflexből felhívtam volna, de aztán úgy döntöttem, hogy még gondolkodok. Ha Robert tréfál, akkor a legjobb, ha várok, és nem reagálok. Majd kirukkol vele ő, nem fogok belemenni a játékába. Igen ízléstelen tréfa volna ez egyébként a történtek után. Hirtelen nagyon rossz érzés fogott el, hogy azok a kongói terroristák mégis utánam jöttek. Mégis én voltam a célpont? Nyugtalanul indultam el városnézésre...

Rátöltöttem Robert programját a nap-robogóra, és el is indultunk. Csak nehogy ez is valami tréfa legyen. A lakásom nyugati oldalán indultam el, hogy a piactér környékét nézzem meg, ahol a nevéhez méltóan valóban volt egy piac. Sokan talán sznobizmusból, vagy csak az élmény kedvéért mennek egy ilyen helyre, de nekem most éppen jól jött: meg akartam nézni, miféle helyi ételek vannak, hogy aztán neten rendeljek belőlük. Persze a Neten is megtaláltam volna ezt az információt, de a "helyi specialitások" gyűjtemény sokszor hiányos, és videóról nem lehet olyan jól megismerni egy ismeretlen ételt, mint a piacon, ahol az orrod után mehetsz, és megkóstolhatod az ételt.

Érdekes, hogy a hang és a kép távolra való átvitelét megoldották, de a szagok és ízek átvitelét nem. Nyílván azért, mert kevesebb információt hordoz, nyelvi eszközként nem használható, és túl bonyolult. Meg vagyok győződve róla, hogy tulajdonképpen megoldható lenne technikailag, csak nem túl jó üzleti vállalkozás. Vagy ki tudja? Lehet, hogy volna rá igény, meg kéne próbálni.

Sajnos a hóból az utcákon semmit nem láttam, mivel mindegyik egy-egy fűtött napelemes utca volt. Itt, ellentétben a délebbi országokkal, meg kellett oldani, hogy télen az utca leolvassza magáról a havat. Dupla haszon: nem kell takarítani, és ha nem olvasztanák le,nem tudnának működni a napelemek.

A piactér viszont ragyogó fehér volt és egy óriási karácsonyfa állt a távoli sarkán, amely kivilágítva, és a frissen hullott hóval fedve csodálatos látványt nyújtott. Felette egy óriási hologramon Santa Claus repült rénszarvas húzta szánján. Érthető, ez a télapó országa. Aztán a hologram hirtelen megremegett, és átváltozott egy északi fény képévé. Aurora Borealis, talán lesz lehetőségem látni ilyet. Ámultam a képre, és a járókelők is ámultak. Biztosan sokan láttak már igazit is, de nem mindennap. Számomra lenyűgöző volt a párában lebegő északi fény képe, hiszen olyan élethű volt. A hologram párára vetített fotonok, az Aurora Borealis pedig a légkörben szóródó kozmikus sugárzás. Érdekes egy párhuzam. Az élmény annál is inkább megfogott, mivel csak egy másodpercig tartott, ami e miatt viszont végtelennek tűnt számomra. Ha filmben szerepelnék, akkor ezt a részt lelassítanák, és valamilyen álomszerű zene menne alatta... Aztán megint megremegett a kép, és visszaváltozott Santa Clausszá.

A standok többsége halat árult, és megkóstoltam néhány füstölt lazacot, rákot, kagylót. Aztán volt még a helyi kenyér-specialitás, amely kerek, korong alakú. Vettem is ezekből, és megkértem, hogy írják fel a nevüket, hogy rendelni tudjak. A finnek nagyon udvariasak, készségesen segítenek, nem féltik a saját kis piacukat. A fenyőfa mellett pedig egy jó kis glöggit ihattam, amely a forralt borhoz hasonlít, csak nem borból csinálják, hanem inkább valami gyümölcsből. Továbbá mazsolára és mandulára öntve isszák. Kivételesen megengedtem magamnak egyet az alkoholos italból.

Az elméletem szerint a "glöggi" neve a "glühwein"-ből ered, azaz forraltbor volt eredetileg, csak módosult itt fent.

Természetesen sok ember volt az utcán, hiszen a karácsonyra vett ajándékok egy részét az emberek szeretik maguk megvenni. A finnek is szeretnek ruhát meg ékszereket s.k. venni, shoppingolni. Aztán meg eleve szokás, hogy a karácsonyi ajándékokat s.k. veszik meg az emberek. A trukui lányokat igen szépnek találtam. Sok külföldi vér keveredhetett össze itt a finn és svéd genetikai állománnyal. Turkuban csak olyan 20% körüli a külföldi lakosság, a többi finn, vagy legalábbis finn-svéd. Jó aránynak tűnik.

A lányok a legdivatosabb IT-ruhákban jártak itt: a legújabb monitor-szemüvegeik, gondolv- fejpántjaik, a legkülönfélébb sapkáik voltak a lakkikonéhez. A fiataloknak viking sapkás, vagy rénszarvas agancsos, a sportosaknak bicikli-sapkás vagy csak fejpánt-szerű, az átlagosoknak a klasszikus baseball-sapka, az elegánsoknak valamilyen szőrmés. A divat központja is a finn tartományba helyeződött át, mióta a számítástechnikával konvergált. A divatban pedig emiatt szintén a technika és a sport dominált.

Az igazi, archaikusnak mondott finn lányok igen aranyosak, de ritkán szépek: az arcuk gömbölydedebb, a szemükben pedig van egy kis keleti vonás. Kicsit mongolos. Bizonyára a hajdani finn-ugor törzsek hozták ezt Ázsiából. Olyasmi volt ez így, mintha egy kis Kína lenne az EU-n belül. A lakkikonéval a lányok pedig egzotikusan modern látványt nyújtottak. Nagyon tetszett.

Ha viszont egy kis svéd vagy más idegen vérrel keveredett, akkor ezek a finn vonások nagyon finom kis különlegességet vihetett egy lány arcára. Sok szép lány volt tehát az utcán, csak valami módot kell találnom az ismerkedésre. Sajnos semmi konkrét tervem nem volt erre.

A német városokban a lányok többsége ázsiai, afrikai és keverék. Nagyon szép lányok, de valahogy mégis távol álltak tőlem, nem gondoltam, hogy egy ilyen lánnyal jól megérteném magam, és főleg, hogy egyáltalán énbennem volna bármi vonzó számukra. Más világ az övék: buli, nevetés, sokszor persze zűrzavar is.

Sokan voltak kint nordic-joggingolni is, fiatalok, és idősek egyaránt. A hóban a síbotok vijjogása különleges atmoszférát teremtett. Rendelnem kell ilyen botokat, és sportos lakkikone sapkát is. A finnek roppant egészségeseknek tűntek, akik tényleg naponta kijárnak futni egy kicsit.

Végig figyeltem a hologramot, de többé nem változott át. Furcsa, gondoltam, hiszen a kép lehetett volna normális díszítő elem, de mégis valami hibának nézett ki, hiszen csak egy pillanatra jelent meg.

A piactértől felfele látszott az ortodox templom, a Puolalanmäki a művészeti múzeum palotájával. Minderről a lakkikone nyomott nekem egy csomó információt, mert még turista-üzemmódban volt, nem kapcsoltam át az otthonomat. Ami helyes is volt, hisz az első napokban turista voltam itt.

A város egy jó részét meghagyták eredeti formájában, sok eredeti faház volt. Teljesen friss, eredeti, de megnyugtatóan hagyományos volt ez a rész. A faházak a tisztaság, könnyedség, egyszerűség érzését is keltették bennem. A német balkánhoz képest ez üdítő.

Ugyanakkor nagyon sok új, érdekes látványosság színesítette ezt a hagyományos alapot. Az Yliopistonkatu egy pálmafákkal szegett, fűtött, fedett plaza volt, ami a piactértől kezdődött, és olyan 1 kilométer hosszan volt fedett. A folyó felé pedig a központi könyvtár, azaz ma már könyvmúzeum régi épületét körülvették egy gömb héjjal, amelyben több szinten körbe lehetett járni, és az épületet körbecsodálni. Olyasmi ez, mint a Reichstag kupolája, csak nem a régi épület tetején volt, hanem körülvette azt.

Az egyik fő látványosság a katedrális volt, amelyről Waltari is írt. A katedrális hídja, a Tuomiokirko-silta volt az egyetlen, amelyet meghagytak egy szintes, régimódi hídnak. Valójában a katedrális környékén tudatosan nem emeltek olyan épületet, amely azt elnyomná. Hasonlóan a kölni, a firenzei és hasonló dómokhoz, ahol ugyanilyen policyket vezettek be. Korunkban már így kell védeni a templomokat, nehogy jelentéktelenné váljanak. A tuomiokirko környéke így középkori hangulatot árasztott, a régi akadémiával, múzeumokkal, piactérrel, ahol szintén egy karácsonyfa állt. Ezúttal hologram nélkül. A téren ráadásul árusok is voltak körben, akik mézet, illatos szappant, mécseseket, kenyeret, fa játékokat árultak. Csupa olyat, amit itt árultak már talán ötszáz éve is.

Leszálltam a nap-robogóról, hogy benézzek a katedrálisba. Általában nem szeretem a templomokat, de azért néha megnézem őket városnézéskor. A turkuiban az tetszett, hogy kis hajó makettek voltak kifüggesztve, és hogy az oltár feletti kupola gyönyörűen kék volt.

Mégis a tuomikorko környéke volt Turku egyik modern központja. Ugyanis a föld feletti építészeti tilalom kompenzálásaként az épületek itt a föld alatt nőttek. A forgalom is föld alatti utakon történt, egy óriási aluljáró-hálózat terült el a tér alatt. Fent csak gyalogosok és robogók közlekedhettek.

Az aluljáró hálózat helsinkihez hasonlóan nagyon színes, változatos volt. A legtöbb helyen természetes jellegű üreget vájtak a sziklába, és meg is hagyták a csupasz falakat, legfeljebb lefestették őket színes mintákkal. Különböző vetítők fényjátékokat vetítettek rájuk.

Ez volt Turku éjjeli életének központja. A gyalogos aluljárók mentén nagyrészt bárok, büfék voltak, de mélyebben hatalmas holo-csarnokok, és a világ egyik legnagyobb holo-mozijai bújtak meg. Nyilvánvaló, hogy ha lányokkal akarok ismerkedni, akkor ez egy jó hely. Csak mondjuk nem az én világom, nem tudok, és nem is szeretek táncolni. Így, hogy minden előttem volt, az egyik felem bíztatta magát, hogy bele kell vágni ezekbe a dolgokba, bátornak kell lenni, mert különben lemaradok az életről. Értelmes ember vagyok, meg tudok szerezni egy csomó lányt, ha veszem a bátorságot. Nincs mitől félnem, mire gátlásosnak lenni, hiszen felnőtt vagyok már, és messze értelmesebb az átlagnál. Szóval miért pont ebben lennék vesztes? Ugyanakkor nehéz levetkőzni ezeket a belénk ivódott dolgokat. Na majd meglátjuk...

Napközben egyébként inkább csak a büfék működtek, ez haladékot adott nekem. Északnak vettem tehát az irányt, követve Robert útitervét. Az Ylliopistonmäki tetején szembe tűnt Turku modern, és legmesszebbről látható szimbóluma, a kivilágított Yliopisto-torni, amely egy víztároló volt, azonban a belsejében egy mászótermet alakítottak ki, és nyáron kívül is lehetet rajta mászni. A toronynak hatalmas vitorla alakja volt, amely éjjel a város fölé magasodott, és mint egy hatalmas égitest, halvány holdfény-szerű színben derengett. Nappal ugyanez a torony sötét kék színű volt, és a vitorla hatalmas felületét napelemként hasznosították.

Ezután következett a kacsamalac nevű játék-szobor. Ez egy hatalmas, kb. ötven méter magas, rózsaszínű állat alakú szobor volt, amely átmenetet képzett egy kacsa és malac között. A lakkikone jelezte, hogy a harmincas években építették, azelőtt egy hasonló, de kisebb szoborvolt csak a helyén. A mostani nagy építmény belsejét teletűzdelték csúszdákkal, a külsejét pedig mászókákkal a gyerekeknek. Érdekes módon ilyenkor télen is sok gyerek játszott kint, a finn gyerekek jól bírják a hideget, és szeretnek ilyenkor is kint játszani.

Innen, a terv szerint délre fordultam, és az Aurajoki másik partján lementem a várhoz. A folyónak ez a partja tele volt dombokkal, és egy csomó látványosság volt itt: múzeumok, csillagvizsgáló, színház, stadion.

A képernyőn előjött az info, hogy itt van Tukrunak a híres skanzenje, de eltoltam ezt, mivel most nem volt rá időm, láttam, hogy nem is kanyarodok arra.

Itt van viszont az a pókhálós barlang, amit említettem, amelyben egy óriási pók-robot lakik. Egy hatalmas, szénszálas pókháló fedi a barlang száját. A gyerekek kedvence ez a szőrös kis állat. A dombokról magas hidak vezetnek át a másik oldalra, ami a folyónak fantasztikus látványt ad, és ahol fantasztikus kilátás is nyílik a városra. A földszinti hidaknak viszont alagutak vannak vájva a sziklába.

Fent. Az első dombon egy csillagvizsgáló volt, amelyben egyrészt valóban meg lehetett nézni a csillagokat egy teleszkópon, de ezen kívül csillagászati múzeum volt.

A következő dombon egy uszoda, majd egy stadion állt, és a szélmalom. A szélmalom - a Moulin Rouge-zsal ellentétben - kékes és fehéres fényben volt kivilágítva, ami a finn színeket jelképezte, és a Yliopisto-torni fényeivel jól harmonizált. Megtudtam, hogy ez a szélmalom nem modern, hanem már a középkortól itt áll, csak most modernné építették át.

Még délebbre hatalmas, henger alakú épületek vannak. Ezek állítólag hajdan olajtárolók voltak, vagy azoknak mintájára épített modern lakóházak. Mindegyiknek a közepén van a liftje, és körben vannak a lakások.

A folyón a hidak között hajók sorjáztak, amelyek leginkább bárokként, éttermekként szolgáltak. A fedélzeten egy kis kellemes meleget csináltak, fűtőoszlopokkal, amelyek olyasmik voltak, mintha egy hálóba sok-sok parazsat raktak volna. Természetesen elektromosak voltak. Kintebb nagyobb, igazibb vitorlás hajók álldogáltak. A folyó közepén pedig egy hatalmas szirén-farok magasodott, amely kékes-zöldes fényekben pompázott, mintha a tenger természetes színeit verné vissza.

Lenyűgöző volt ez a farok, mint a Rhodoszi kolosszus: csak ez középen szelte ketté a szobrot, a folyó két partján pedig a farok csúcsából kiszökkenő víz csorgott vissza. Mintha egy gigászi, kétajtós vízkapu lenne.

Ezután áttértem az innenső partra megint, mert a vár ott volt. Nem volt időm ma megnézni a múzeumot, de azért bekukkantottam a középkori épületbe. Egy különlegesen szép, arab karakterű, hosszú, szinte fekete hajú lány villant el mellettem, amint a robogóról leszállva a vár felé vettem az irányt. Kicsit össze is akadtunk, és a teste hozzádörgölőzött a testemhez. Megdöbbentett, hiszen a finnek tudtommal kerülik a kontaktusokat. És megint nem tudtam elkerülni a borzongást, hiszen a lány afrikai lehetett, talán egyiptomi. Jó, nem kongói néger, de valahogy nem nyugtatott ez meg. A szüleimmel pont egy egyiptomi végzett.

Amikor visszamentem a robogóhoz, a szélvédőn egy képet találtam. Egy hagyományos papírra nyomtatott kép volt, mint hajdan a fényképek a 20. században. Egy régi épületet ábrázolt. Először azt gondoltam, valami ajándék a vártól. De nem úgy nézett ki az épület, mint egy vár. Úgy rémlett, hogy az ilyen épületek tipikusan egyetemek voltak, de nem voltam biztos. Ez a lány lehetett. A fenébe, a nyakamon vannak! Mérgesen zsebre vágtam. Forgolódtam nyugtalanul, de persze semmit nem láttam: a lány már rég eltűnt.

Hazafele menet kaptam Roberttől egy üzenetet, hogy egy bizonyos "Old Bank" nevű kocsmában találkozzunk. Robert már várt. Odamentem, kezet fogtunk, rég nem láttam.

<Thomas> Helló. Bocs a késésért, de lemerült a naprobogó, és gyalog jöttem. Ma nagyon rövid nap volt, és ráadásul még borult is.

<Robert> Mi van veled? Nyugtalan vagy.

<Thomas> Á semmi, ne is törődj vele. – Még mindig nem akartam említeni a zaklatásokat, de kelletlen lehetett a hanghordozásom. Még mindig gyanakodtam, Robertre is. És ha nem is ő volt, akkor is feszült voltam.

<Robert> Ok. Viszont nem kellett volna gyalog jönnöd, csak elkötöttél volna egy másik robogót, valahol a házad környékén, ami fel van töltve.

<Thomas> Tényleg, ez itt így megy?

<Robert> Persze, csak azonosítani kell magad a lakkikonéval. Ahol ilyen kevés a napenergia, muszály ez. És a finnek a közös tulajdonra is tudnak vigyázni, nem élnek vissza vele.

<Thomas> Fantastisk. Gondolom nyáron meg semmi gond nincs, hiszen rövidek az éjszakák.

<Robert> Így van, ezért is jó ötlet ez a rugalmas megoldás. Bárhol lemerülsz, csak keresned kell egy másikat. Én meg biciklivel közlekedek.

<Thomas> Ilyenkor télen is?

<Robert> Persze, most is azzal jöttem. Kell egy kis mindennapi sport.

<Thomas> Annyi sport lehetőség van ma már, az ember azt se tudja, mit csináljon.

<Robert> Igen, csak ugye az embernek rá kell vennie magát. A bicikli meg olyan, hogy ha bárhova mész, mindig sportolsz is egy kicsit.

<Thomas> Hát talán tavasszal megpróbálom. Most a hóban nem kezdenék el biciklizni.

<Robert> Most viszont olcsóbb, ha rendelsz.

<Thomas> Hmmm. Lehet, hogy megnézem.

<Robert> Egyébként Láttad, hogy ez a kocsma egy bankból lett átalakítva?

<Thomas> Ja, persze, sok ilyen van otthon is.

<Robert> Csakhogy ezt még a századfordulón alakították át, nem most, amikor tömegesen zártak be a bankok az elektronikus forradalom miatt. Látod, milyen régimódi.

<Thomas> Ja, látom.

A bank valóban viktoriánus korabelinek tűnt, hatalmas széfek, keményfa bútorok, bőrfotelok. Lezuttyantam egybe, és fürkésztem Robertet, hogy elárulja-e magát.

<Robert> Na milyen a város?

<Thomas> Tetszik. Történelmi is, és mégis a világ egyik központja. És ez a hó, csodálatos.

<Robert> Hát ja, Kína után ez a világ központja. A hóval most szerencséd van, ritkán van fehér karácsony itt is a globwarm óta.

<Thomas> Kínába azért nem akartam menni. Mégiscsak nehezebb kínaiul megtanulni.

<Robert> Azt hiszed? Na jó, majdnem. Majd meglátod. – Robert ironikusan mosolygott.

<Thomas> Te már beszélsz finnül?

<Robert> Á, évekbe telik. Elég néhány szakszót megtanulni a boldoguláshoz. Az angol teljesen hivatalos nyelv, a Neten minden intézhető németül, a lakkikone meg egyébként is mindent lefordít, amit meglát.

<Thomas> Ja persze, tudom. Akkor semmi gond.

<Robert> Igen, de egy-két dologhoz mégiscsak jobb tudni egy-két alapszót. Például az igazi csajozáshoz. – Akárhogy is erőlködött, nem sikerült rávenni, hogy vegyem a lapot. Nem tetszett ez a viccelődés most. - Meg tekintélyed is lesz, ha tudsz pár szót finnül. Például ha beülsz a finnekkel szaunázni lakkikone nélkül, és tudsz valamit, az nagy respect. De iszonyat nehéz nyelv. Egészen más a logikája, mint a németnek vagy angolnak. A szavak meg hát abszolút egzotikusak. De várj, te tudsz magyarul, nem?

<Thomas> Elég sokat értek még igen, de nem szívesen beszélek. Nagyon bonyolult nyelv, és elfelejtettem a nyelvtant. Csetleni-botlani meg nem szeretek.

<Robert> Na, viszont nem véletlenül bonyolult a magyar, hiszen rokonok a finnel. Neked lehet, hogy jobban megy majd.

<Thomas> Jó, majd meglátjuk. Beszéljünk a munkáról!

<Robert> Jó lesz, meglásd, pénz van benne, és mégis mesterséges intelligencia kutatás. Be tudtad állítani otthon a dolgokat?

<Thomas> Hát van némi nehézség, ezek modern cuccok, nekem meg régi cuccokban vannak a beállítások, de hogy jön ez ide?

<Robert> Pontosan ide jön, ugyanis ez lesz a munkád.

<Thomas> Beállítások konvertálása?

<Robert> Bizony.

<Thomas> Aha, az jó, tényleg. MI algoritmusok konvertálása, kombinálása. Tök érdekes probléma.

<Robert> És sok pénz van benne. Hihetetlen sok upgrade van, és a legnehezebb dolog az MI algoritmusok átvitele. Mivel nem csak úgy egy adatbázist kell átvinni, hanem nem lexikális tudást.

<Thomas> Hát ez fantastisk.

<Robert> Örülök, akkor ezek szerint nem csalódtál sem a városban, sem a munkában.

<Thomas> Ja, úgy néz ki, maradok. Holnap el is kezdhetem a dolgot, és karácsonykor is dolgozhatok, úgy sincs mit csinálnom.

<Robert> Karácsonykor? Ne hülyéskedj!

<Thomas> Miért ne? Mi a fenét csinálnék itt? Egyedül fát állítok, ajándékot veszek? Ugyan. Mivel otthon nincs családom, és nem mindig volt barátnőm, máskor is volt már ilyen, megszoktam.

<Robert> Hm. Mondjuk én holnap hazautazok karácsonyra, de te bevállaltad. Ok, te tudod.

Ezután már oldottabb hangulatban beszéltünk. Robertnek vagy semmi köze nincs a rejtélyekhez, vagy nagyon jól leplezi. Nem is nagyon célozgatott, hogy kiugrassza a nyulat a bokorból. Ha az ő csínytevése, akkor határtalan türelme van. Nos jó, akkor én is felveszem a kesztyűt, azért sem adom meg neki az örömet, hogy ellője a poént.

Robert hirtelen kapott egy hívást, és gyorsan távoznia kellett, egy családi gonddal mentette ki magát. Én még lassan megittam az italom, és figyeltem a társaságot a kocsmában.

Egy hátsó asztalnál egy lány társaság ült, és éppen az egyikük, egy nagyon finn karakterű, szőke lány ment el az asztalunk mellett. Háttal ültem a társaságnak, így most tudtam megnézni a lányt igazán először, igaz, csak hátulról. Eléggé kerek feneke volt, mint a finn átlagos nőknek általában, és feltehetőleg igen domború melle is. Valahol a molettség határán innen, ami még nagyon erotikus, és még a szépségideállal összeegyeztethető mértékű. Valószínűleg megérezte, hogy megnéztem, mert úgy ment kifelé. Nemsokára visszafele jött, három sörrel a kezében, és visszanézett rám. Most elölről is szemügyre vehettem, és jól tippeltem. Viszont túlságosan egymás szemébe mélyedhettünk, mivel megbotlott a küszöbön.

A söröskorsók végül az asztalon landoltak, a lány pedig nagyjából az ölembe esett volna, ha meg nem fogom a karját. Sajnos a sörből egy jó adag így is rám löttyent. A lány zavartam hajtogatta, hogy "anteksi, anteksi...", de nem hinném, hogy mindez véletlen volt. Ez ma már a második lány, ilyen nincs véletlenül. Egy póló volt rajta, amelyen egy régebbi klasszikus-heavy metal, az Apocalyptica képe volt. Ez lehetett az üzenet. Megjegyeztem magamnak, de zavartan felpattantam, és azt mondtam, hogy elegem van ebből.

Amikor hazaértem, már megbántam a dolgot, mivel elmulasztottam a lehetőséget, hogy a lánytól kikérdezzem, hogy mi a fene akar ez lenni. Robert távozása is gyanús volt ezek után, de tartottam magam a fogadalmamhoz, hogy nem vádolom meg.

"Az első lépés(ek)nél semmiképpen ne legyen terved." A Finn Tartományba úgy érkeztem, hogy volt némi elképzelésem. Ha semmi tervem nem lett volna, akkor az első go mondás nem lett volna igaz a tigris fogásáról. Sokszor van ilyen, hogy egy-egy mondás kicsit ellent mond egymásnak, mivelhogy túl tömörek. A két mondás együtt, az ellentmondást feloldva kicsit árnyaltabban fogalmazva mégis sokat mond.

Voltak terveim, és lehetnek terveink, de számítani kell arra, hogy az életben, akár egy go játszmában, még ha van is egy határozott terved az elején, a játék mindig meglepetéseket tartalmaz, és egészen más irányokba mehet el, mint gondoltad. És ennek oka mind a góban, mind az életben az, hogy más személyek is vannak a játékban.